A hosszú hétvégén a CVSE vízilabda szakosztály csapati közöl a Rusorán Péter 2005 gyermek bajnokságban illetve a Kőnigh György 2007 gyermek bajnokságban szereplő csapatok idegenben versenyeztek. Zám Attila tudósítása: 

A 2005-ös gyermek csaptunk Budapesten a Hajós Alfréd uszodában ugrott medencébe az Aquaworm Waterpolo Göd ellen.

A mérkőzés a papírforma szerint alakult végig a Cegléd játéka dominált a fiatalokból álló valamint a vízilabda alapjaival ismerkedő gödi együttessel szemben. 

Aquaworm Waterpolo Göd – Ceglédi VSE  3:16

Gólszerzők: Kecskeméti Koppány 5, Fábián Olivér 4, Patonai Péter 3, Gujka Dominik, Karsai Roland, Szabó Róbert, Soós Titusz

 

A 2007-es csapatunk Szentendrén a V8 uszodában a KÓPÉ-UVSE vendégeként szerepelt.

A mérkőzés feléig szoros, kiélezett volt a csata a győzelemért és ezt tükrözte az eredmény is hisz a nagy szünetre 0:1-es eredménnyel mentünk piheni. Az eredmény és a gólok száma mutatja is, hogy valami nem volt rendben, úgy látszott, hogy fejben össze vagyunk zavarodva és ez a fizikai teljesítményünket is visszavetette. A meccs első felében rengeteg volt a rossz passz és a játékunk is dekoncentrált volt, ami majdnem vereséghez vezetett, de szerencsére a 3. negyedtől kijött az erőnléti különbség és koncentráltabban játszottunk így támadásaink során kialakított helyzeteinket rendre gólra tudtuk váltani. A védekezésünk a mérkőzésen végig kiegyensúlyozott volt, amivel minden edző elégedett lenne, hisz csak egy gólt kaptunk egész mérkőzésen.

KÓPÉ-UVSE – Ceglédi VSE 1:6

Gólszerzők: Farkas Zalán 4, Rétyi Roland

A hétvégén szakosztályunk csapatai közül vasárnap (11.11) hazai környezetben a Bp. Baby bajnokságban szereplő csapatunk 11 órai kezdéssel a BVSC-Zugló csapatát fogadja. 

Szeretettel várunk minden szurkolót!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here