A hétvégén a CVSE vízilabda szakosztály több korosztálya is bajnoki mérkőzést játszott, de sajnos csak a gyerek csapat tudott nyerni. Zám Attila tudósítása:

Korosztályaink közül a felnőtt csapatunk kezdte meg heti bajnoki szereplésünket pénteken az FTC vendégeként Budapesten a Népligetben. A vendéglátóknak sikerült visszavágni a rájátszás első mérkőzésén Cegléden elszenvedett vereség miatt. A mérkőzés jó iramban kezdődött, egészen az utolsó negyedig tartottuk a lépést a fiatalokból álló FTC-vel. Az utolsó negyedben viszont, ahogyan egész szezonban a minőségi csere hiánya kiütközött és elfáradt a csapat, így vereséget szenvedtünk el.

FTC Telekom Waterpolo – Ceglédi VSE   11:5

Gólszerzők: Hajek Zsombor 2, Ujházi Andor, Muth Dániel, Simon Balázs

A hétvége folytatásaként szombaton először a Rusorán Péter 2005 gyermek bajnokságban szereplő csapatunk ugrott a medencébe az FTC vendégeként a budapesti Kőér utcai uszodában. A mérkőzés a vártnál nehezebben kezdődött, mivel kidolgozott helyzeteinket rendre kihagytuk és védekezésben is sokszor alapvető hibákat követünk el, amit ellenfelünk kihasznált és gólra váltott. A mérkőzés harmadik negyedéig a gólok felváltva estek és szoros eredmény volt, de a nagy szünetet követően rövidzárlat alakult ki a fejünkben és ellenfülünk három gólos előnyre tett szert. A 4. negyedben küzdöttünk és megpróbáltuk megfordítani az eredményt, de helyzeteink rendre kimaradtak, így a mérkőzést elvesztettük.

FTC Telekom Waterpolo II.  – Ceglédi VSE  12:10

Gólszerzők: Szendrei Dávid 5, Fábian Olivér 3, Kecskeméti Koppány 2

A szombat folytatásaként hazai medencében a Königh György 2007 gyermek bajnokságban szereplő csapatunk a KSI csapatát fogadta hazai környezetben.

A mérkőzés első felében a bajnokságot vezető KSI-vel felvettük a harcot és keményen küzdöttünk, mely meglátszott az eredményen is hisz az szoros volt. A mérkőzés második felére viszont elfáradtunk és ellenfelünk fizikálisan felőrölt bennünket és agresszív játékával megszerezte a vezetést, majd 6 gólra növelte előnyét így magabiztosan nyerte meg a meccset.

Ceglédi VSE – KSI  6:12

Gólszerzők: Farkas Zalán 3, Tomcsányi Alex, Szendrei Attila

A vasárnapi napon országos fiú gyermek, serdülő, ifjúsági csapatunk Kaposvárra utazott a hosszú utazást követően ifjúsági csapatunk kezdte meg a szereplést.

A bajnokság első helyén álló Kaposvárnak, amiben több felnőtt OB 1-es játékos is játszik nem tudtuk meg nehezíteni a dolgát így sima vereséget szenvedtünk el.

Kaposvári VK – Ceglédi VSE  17:4

Gólszerzők: Milus Dávid 2, Rajkort Zsolt, Forgó Martin

A második mérkőzést serdülő csapatunk játszotta. A tabellán elfoglalt helyének megfelelő eredmény született a két csapat között. A kaposvári csapat kihasználva a hazai pálya előnyét a durvaság határát súrolva tartotta otthon a 3 pontot.

Kaposvári VK – Ceglédi VSE  15:8

Gólszerzők: Ecser Bence 4, Fekete Ákos 3, Szendrei Dávid

A nap zárásaként gyermek csapatunk ugrott a medencébe. A mérkőzés jó iramú volt és végig vezetve magabiztosan, hosszú idő után újra csapatként játszva zsebeltük be a győzelmet.

Kaposvári VK – Ceglédi VSE  8:11

Gólszerzők: Kecskeméti Koppány 3, Szabó Róbert 3, Szendrei Dávid 3, Medveczki Gábor 2

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here