Az elmúlt héten a Ceglédi VSE vízilabda szakosztályának több korosztálya is bajnoki mérkőzést játszott. Zám Attila tudósítása:

A hétvégén a szombati napon Budapesten vendégszerepelt a Markovits Kálmán 2005 gyermek bajnokságban szereplő korosztályos csapatunk míg felnőtt csapatunk hazai környezetben fogadta a Békéscsaba csapatát a férfi OB1/b bajnokságban.

A 2005 gyermek csapatunk a Honvéd csapata ellen játszott a népligeti uszodában. A mérkőzés számunkra jól kezdődött hisz védekezésben és támadásban is a taktikai dolgokat betartva játszottunk, így az első negyedet követően 2:2-es döntetlennel mehetünk szünetre. A szünetet követően a 2. negyedben kapkodtunk és ezért sok eladott labdánk volt, melyet ellenfelünk kihasznált és megúszás gólokkal olyan előnyre tett szert, ami miatt már csak a tisztes helytállás maradt a mérkőzés végére.

 

Ceglédi VSE  – HUVK SE 3:14

Gólszerzők: Fábián Olivér 2, Kecskeméti Koppány

 

A hazai környezetben szombaton 19 órai kezdéssel felnőtt férfi OB1/B csapatunk a Békéscsaba ellen ugrott a medencébe.

A mérkőzés előjelei nem voltak biztatóak, mivel három felnőtt játékos a 7- ből nem edzett a héten betegség illetve sérülés miatt.

Rendkívül fegyelmezett játékkal 9-3 ra megnyertük a találkozót, dicséret illetik védekezést amihez Lajkó Nikolas kapus remek teljesítménye és az ifik lelkes játéka is hozzá járult.

 

Ceglédi VSE – Swietelsky Békéscsaba  9:3

Gólszerzők: Simon Gábor 4, Simon Balázs 2, Szilágyi Márk 2,Bernula Gergő

   

A vasárnapi napon országos fiú utánpótlás gyermek, serdülő, ifjúsági csapatunk a budapesti Köér utcai uszodában játszotta le következő bajnoki fordulóját a Vidám Vízilovak ellen.

 

Az első mérkőzést serdülő csapatunk játszotta. A meccs első játékrészben megúszásból szerzett jelentős előnyt a hazai csapat, de később stabilizáltuk a védekezést és a támadás befejezések is sikerültek, aminek köszönhetően kiegyenlített mérkőzésen szenvedett vereséget a ceglédi csapat. Az egész csapat dicséretet érdemel.

 

Vidám Vízilovak VCE – Ceglédi VSE  13:9

Gólszerzők: Fekete Ákos 5, Csáti Márton, Tarbály Zoltán, Ecser Bence, Szendrei Dávid  

 

A második mérkőzést gyermek csapatuk játszotta. A mérkőzés nem teljesen úgy alakult, ahogy azt terveztük, hisz kialakított helyzeteinket nem tudtok gólra váltani valamint támadásainkban is kapkodtunk és nagyon sok rossz döntést hoztunk. A meccsen viszont kiemelendő a védekezésünk, hisz a kapott gólok ellenére is határozott, magabiztos volt.

 

Vidám Vízilovak VCE – Ceglédi VSE  9:11

Gólszerzők: Szendrei Dávid 4, Kiss Máté 3, Soós Titusz 3, Kecskeméti Koppány

 

A vasárnapi napon utoljára ifjúsági csapatunk küzdött meg a győzelemért járó 3 pontért. A mérkőzésen csaptunk magabiztos 14-7 győzelmet könyvelhetett el. Kitűnő volt a védekezés és Bezzeg Marcell kapus átlag fölötti teljesítménye segített a győzelemben!

 

Vidám Vízilovak VCE – Ceglédi VSE  13:9

Gólszerzők: Milus Dávid 4, Kotlár Péter 3, Nagy Dávid 2, Szilágyi Márk 2, Rajkort Zsolt, Tószegi Zoltán, Korb Zsombor

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .