A hétvégén a Ceglédi VSE vízilabda szakosztályának felnőtt csapata is megkezdte tavaszi bajnoki sorozatát az OB I/B-ben. Erről és az utánpótlás csapatok találkozóiról számolbe tudósításában Zám Attila: valamint országos utánpótlás fiú csapataink Miskolcon és LSU-10 gyermek bajnokságban játszó csapatunk Budapesten szerepelt.

Szombaton 11 órakor Hódmezővásárhelyen ugrott vízbe a felnőtt OB1/B csapatunk a csoportunkban utolsó helyen álló hazaiak vendégeként. A mérkőzés kezdetén szezon eleji formát mutatva döcögősen kezdtünk, de a második negyedtől  magabiztossá váltunk és helyenként szép gólokat lőve megérdemelten nyertük meg a találkozót. A meccsen bemutatkoztak új igazolásaink is akik gólokkal segítették a csapatot a győzelemhez.   

HVSC – Ceglédi VSE   9:15

Ceglédi gólszerzők: Simon Gábor 4, Varga Márk 3, Práczky Károly 2, Kiss Gyula 2, Simon Balázs 2, Hajek Zsombor, Petrényi Botond

 

A hétvége folytatásaként vasárnap országos fiú gyermek, serdülő, ifjúsági csapataink Miskolcon vendégszerepeltek. A  első mérkőzést gyermek csapatunk játszotta. A meccset dekoncentráltan és hibát hibára halmozva kezdtünk, aminek következtében ellenfelünk nagy előnyre tett szert és nekünk ezzel esélyt sem adva a győzelem megszerzésére.

MVLC – Ceglédi VSE   20:9

Ceglédi gólszerzők: Fekete Ákos 5, Szendrei Dávid 4

A második meccsen ifi játékosaink küzdöttek a győzelemért, de a meccs kezdetén gyenge játékot mutattunk és helyzeteink sora kihagytuk, aminek következtében ellenfelünk az első negyed végén 5:1 vezetéssel ment piheni. A második negyedtől kezdve játunk feljavult, lövéseink pontosabbak lettek és helyzeteinket gólra tudtuk váltani, melynek köszönhetően a 3. negyedre a hátrányt ledolgozva 7:7 mérkőzés állásnál vártuk a 4. negyedet. Az utolsó negyedben viszont érezhetővé vált, hogy csapatunk elfáradt a hátrány ledolgozásában és ennek köszönhetően sok hibát követünk el a védekezésben valamint támadásban, melyet ellenfelünk kihasználva nyerte meg a meccset.    

MVLC – Ceglédi VSE   13:8

Ceglédi gólszerzők: Simon Balázs 3, Pusztai Bence 2, Bicskei György 2, Szilágyi Márk

 

Miskolcon az utolsó meccset a serdülő csapat játszotta a bajnokságban 2. helyen álló hazaiakkal. A mérkőzés kiélezett volt felváltva estek a gólok, de a végén sajnos egy góllal alul maradtunk ellenfelünkkel szemben. A meccsen fegyelmezetlenül és a taktikai utasításokat be nem tartva játszottunk.

MVLC – Ceglédi VSE   10:9

Ceglédi gólszerzők: Nagy Dávid 3, Gáspár Tamás 2, Rajkort Zsolt, Forgó Martin, Tószegi Zoltán, Fekete Ákos

A hétvégét LSU-10 gyermek bajnokságban játszó csapatunk zárta Budapesten a KSI vendégeként. A mérkőzés sajnos már az első negyedben eldőlt hisz a sok rossz passzunkból és elvesztett labdáink miatt kapott négy gól meghatározta a mérkőzés kimenetelét. A második negyedtől játékunk javult, de sajnos kihagyott helyzeteink száma tovább nőtt, így a végső győzelem megszerzése nem volt lehetséges.

 KSI – Ceglédi VSE   8:1

-Zám Attila-

 

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here