A teke NB.I. keleti csoportjának XV. fordulójában az Ózd csapatát látta vendégül a Cegléd. A tavalyi szezonban itthon a vendég alakulat 5:3-ra tudott győzedelmeskedni. Idén viszont kicsit gyengébb kerettel érkeztek, több ifjúsági korú játékos is helyet kapott a csapatban. Ezáltal a hazaiak esélyesebbként indulhattak ennek a márkőzésnek.

A kezdősorban Hűvös és Rimóczi kezdett. Mindkettőjük fantasztikusan játszott, esélyt sem adtak ellenfeleiknek. Az állás így 2:0 és 147 fa a hazaiak előnye. A középsősorban Bíró és Zsiros folytatta a pontvadászatot. Bíró remekül játszott, így megérdemelten nyerte meg párharcát. Zsiros ma szenvedősen játszott, így ő alul maradt ellenfelével szemben. Az állás így már 3:1 és 182 fára nőtt a vasutas előnye. A befejező sorban Szarka és Kállai lépett pályára. Szarka kiegyensúlyozottan játszott, míg Kállait fél távnál cserélni kellett. Zsiros váltotta, aki remekül szállt be a játékba, így az utolsó sor is behúzta a mind a két csapatpontot. A Ceglédi VSE továbbra is a tabella élén áll, megelőzve az Egert és a Szolnokot.

 Eredmény: Ceglédi VSE – Ózdi V.F.T.C. 7:1 (3213:2957)

Pontszerzők: Hűvös Zsolt 570 fa; Rimóczi Zoltán 569 fa; Bíró József 551 fa; Szarka Péter 540 fa; Kállai Zoltán/Zsiros Zsolt 497 fa ill. Martinkó Miklós 508 fa.

Az ifjúságiak egy izgalmas mérkőzésen végül alul maradtak az ózdi fiatalokkal szemben.

Végeredmény: Ceglédi VSE – Ózdi V.F.T.C. 1:3 (928:947)

Pontszerzők: Fehérvári Tamás 503 fa ill. Váradi Áron 473 fa.

-Bezzeg Bence-

teke 2

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here