Szombaton Nyársapáton került lebonyolításra a kötöttfogású diák és serdülő területi csapatbajnokság. Diákoknál kilenc, a serdülőknél három csapat küzdött meg a három-három továbbjutó helyért. A diákoknál három hármas csoport került kialakításra, ahol a csapatok kőrmérkőzéssel döntötték el a csoport helyezéseket. A Cegléd Enying és a Monor csapatával került egy csoportba. Az első mérkőzésen Cegléd az Enying ellen 8 – 3-ra nyert. A három vereség abból adódott, hogy a Cegléd három súlycsoportban nem tudott versenyzőt kiállítani. A második mérkőzésen Monor ellen 8 – 3-as vereség született. A csapatból hiányzott könyök sérülés miatt, ennek a korosztálynak az országos bajnoka Ungvári Tibor. Ez és a  három lukas súlycsoport nagy hátránynak bizonyult a végső győztes Monor ellen. A csapat így a csoport második helyén végzett, ami azt jelentette, hogy nem jutott be az országos döntőbe. Végül az 5. helyen végzett.

Eredmény:

1. Monor

2. Érd.

3. Gurics

4. Sziget SC

5. CVSE

Az 5. helyezett csapat tagjai: Barna József, Kiss Marcell, Kiss Rómeó, Lipták Martin, Dinyák Benjamin, Szabó Roland, Fekete Ádám, Budai Ferenc, Nagy István, Józsa Kinga, Manczák Mártin, Kamasz Mária.
A serdülőknél mivel csak három csapat Cegléd, Érd és Dunaferr nevezett , így mind a három csapat továbbjutott az országos döntőbe. Így a Területi Bajnoki címért küzdöttek a csapatok. Ebben a korosztályban a Cegléd mind a két csapat ellen magabiztos 8 – 1 arányú győzelmet aratott és így megérdemelten szerezte meg a csapat bajnoki címet.

Eredmény:

1.  CVSE

2.  Érd

3.  Dunaferr

A területi bajnok csapat tagjai: Józsa Attila, Manczák Ruben, Rafael Dániel, Mizsei Milán, Rehor Levente, Mizsei Ádám, Csiszár Adrián, Szabó Richárd, Varró Zoltán, Pék Norbert, Csiszár Márkó és Ujszászi Szabolcs. 

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .