Esztergom és Balatonfüred után az utolsó, mindent eldöntő fordulójához érkezett a Magyar Birkózó Szövetség által megálmodott első strandbirkózó országos bajnoki sorozat, amelynek a budakalászi Lupa Beach adott otthont. A szombaton megrendezett verseny izgalmas összecsapásokat hozott, amit az is bizonyított, hogy az összetett bajnokok közül csak néhányan tudtak nyerni az utolsó fordulóban. Az izgalmakhoz az időjárás is fokozta, mivel a verseny igazi nyári kánikulával indult, majd kora délután leszakadt az ég és másfél óra kényszerszünet után, borongós, szemerkélő esővel ért véget.A Ceglédi VSE birkózói mind a három korosztályban rajthoz álltak. A ceglédi birkózók közül többen is az utolsó fordulóra éreztek rá a strand birkózásra, közülük ketten meg is nyerték a fordulót. U14 55 kg-ban Józsa Attila, felnőtt 90 kg-ban pedig Nagy Péter diadalmaskodott. A forduló megnyerése ellenére az összetett bajnoki sorozatot más versenyző nyerte. A ceglédiek végül az összetettben négy érmet és több értékes pontszerző helyezést gyűjtöttek be. 
Eredmények:

U14

55 kg  1.  Józsa Attila, 5. Nagy János, +55kg 5.  Pék Norbert

U18

60 kg  5.  Rafael Dániel, 6.  Manczák Ruben

Felnőtt női 60 kg  5.  Rehor Orsolya

férfi 70 kg  2.  Kecskeméti Krisztián

80 kg  3.  Mohella Flórián, 5.  Kovács Árpád

90 kg  1.  Nagy Péter


Összetett bajnoki végeredmény

U14

45 kg  6.  Budai Ferenc

55 kg  3.  Józsa Attila

+55kg 4.  Pék Norbert, 6.  Csiszár Adrián

Felnőtt női 60 kg  4.  Rehor Orsolya

férfi 70 kg  3.  Kecskeméti Krisztián

80 kg  3.  Mohella Flórián

90 kg  2.  Nagy Péter

-Pap Ferenc-

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .