December 12-18. között Belgrádban került megrendezésre a felnőtt Világkupa. A kötöttfogás küzdelmeit 32 ország részvételével bonyolították le. A kötöttfogású válogatottban Kecskeméti Krisztián a 60 kg-ban lépett szőnyegre. A ceglédi versenyző az első fordulóban az EB. és VB. győztes orosz versenyzővel kezdett, aki még túl nagy falatnak bizonyult számára. Állásból jól küzdött, de az intést követően a lenti helyzetben a pörgetést nem tudta kivédeni, így az orosz versenyző nyert. Mivel az ellenfele a döntőig menetelt, így Krisztián a vigaszágon folytathatta. Itt egy izraeli versenyző következett, ahol már állásból és lenti helyzetből is szép akciókat végrehajtva még az első menetben technikai tussal 10-0-ra nyert.Így a bronzéremért birkozhatott, ahol a hazaiak EB. győztes versenyzőjével mérte össze az erejét. Az érem csatában Krisztián jól helyt állt és állásból kiegyenlített mérkőzést vívott a két versenyző. Ennek ellenére a bírók mind a két menetben a hazai pálya előnyét élvező ellenfelét látták aktívabbnak és így mind a két menetben őt intették. Krisztián mind a két lenti helyzetet kivédekezte, de mivel állásból nem született akció, így a két intéssel 2-0-ra az ellenfele nyert. Krisztián így az előkelő 5. helyen végzett. 

-Pap Ferenc-

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .