Múlt héten a magyar kötöttfogású válogatott a római UWW-rangsorversenyén vett részt, ahol 14 ország birkózói mérték össze a tudásukat. A válogatott tagja volt Kecskeméti Krisztián, aki a 60 kg-sok között lépett szőnyegre. Krisztián az első fordulóban török versenyzővel kezdett. A mérkőzés kiegyenlített csatát hozott, de a török versenyző egy kicsivel aktívabb volt, így a bírók mind a két menetben Krisztián intették. A lenti helyzetet mind a két menetben kivédekezte, de a két intéssel 2-0-ra a török birkózó nyert. Mivel ellenfele a döntőbe került így Krisztián folytathatta a versenyzést. A bronzéremért portoricoi versenyzővel küzdött meg. Ez a mérkőzés is kiegyenlített csatát hozott. Az első menetben Krisztiánt intették, de a lenti helyzetből vissza támadott és fel tudott állni.  Majd állásból egy derékra támadásból levitte ellenfelét és így 2-1-es vezetést szerzett, ami a végéig már nem változott. Így Krisztián az előkelő 3. helyen végzett a rangos viadalon. Ezzel az idei világranglista 3. helyén áll.

-Pap Ferenc-

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here