Az NB I-es birkózó csapatbajnokság helyosztóinak oda és visszavágó mérkőzéseire került sor kedd délután 14.30-tól a BVSC Tatai úti csarnokában. A bajnokság 4-6. helyéjéért a Ceglédi VSE TS Integral csapata mellett a tavalyi bajnok és harmadik, Csepel valamint Dorog csapatai léptek szőnyegre. Az odavágó első mérkőzésén a Csepel és Dorog 16:16 döntetlent ért el. A következő találkozón a Cegléd 18:16-ra le tudta győzni a tavalyi bajnok Csepel csapatát. Az odavágó utolsó fordulójában Dorog ellen 21:11-es ceglédi siker született és ezzel Cegléd három pontos előnnyel várhatta a visszavágó mérkőzéseit a vetélytársaival szemben.  A visszavágó első fordulójában a Csepel javított és 22.10-re hozta a Dorog elleni mérkőzést, majd a folytatásban a Cegléd ellen is tudott fordítani és egy szoros mérkőzésen 17.15-re nyert  Így a helyosztó sorrendje az utolsó mérkőzésen dőlt el, ahol a Cegléd Dorog ellen a nyolc súlycsoportból hétben is diadalmaskodott és ezzel a mérkőzés végeredménye 26:6 lett. 
A helyosztót így Cegléd csapata nyerte 6 ponttal az 5 pontos Csepel és az 1 pontos Dorog előtt. A helyosztó megnyerésével Cegléd csapata a tavalyi évhez képest két helyet javítva a csapatbajnokság 4. helyén végzett.
A helyosztók mezőnyéből ezúttal is kiemelkedtek a Lőrincz testvérek Tamás és Viktor akik mind a négy mérkőzésüket technikai tussal vagy tussal nyerték. Valamint Jónás Attila is aki egész nap remek formában birkózott és a négy győzelméből hármat tussal nyert erős ellenfelekkel szemben. A csapat sikeréhez két-két győzelemmel járult hozzá Jancsó Dávid, Gidrányi Lionel és Lagzi Kovács Bendegúz. A csapat többi tagja is megérdemli a dicséretet, mert legalább egy győzelmet mindenki hozott a mérkőzések során még úgy is, hogy a legtöbbször a csapat érdekében egy súlycsoporttal fentebb és nem a saját fogásnemükben kellett birkózniuk.
A bajnoki 4. helyezett csapat tagjai: Andrási József, Gidrányi Lionel, Jancsó Dávid, Kozák István, Tóth Martin, Lőrincz Tamás, Lagzi Kovács Bendegúz, Jónás Attila, Szuda Péter, Lőrincz Viktor és Horváth András.
-Pap Ferenc-
birkozo csapat

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .