A Ceglédi EKK női kosárlabda csapata vezeti a kosárlabda NB I-et, miután négy győzelemmel kezdte az őszi szezont. Az ötödik fordulóban 31-én szombaton 17:00 órakor azt a Szekszárdot fogadja a CEKK a Gál József Sportcsarnokban, akik Diósgyőrben két ponttal, a Győrtől egy ponttal kaptak ki, a Pinkk-et pedig megverték. A vendég csapatot szép számú szurkoló kíséri Ceglédre, így elkél majd a hazai erősítés a lelátókon. A Szekszárd elleni győzelem legalább akkora bravúr lenne, mint a PEAC elleni volt, de az is sikerült és hogy képes-e újabb bravúrra a Cegléd, arról Cziczás László vezetőedzőt kérdeztük:

– A Szekszárdban négy minőségi légiós játszik és olyan magyar játékosok, akik mentalitásban és tudásban nagyon komoly erőt képviselnek. A Studer lányok korosztályos válogatottak, de Theodorán is a válogatott keret közelében lévő kosaras. Kilenc olyan játékosuk van, akik bármikor bevethetőek, tehát gyakorlatilag mindegy, hogy az első, vagy a második csapatuk játszik, ugyanazt a minőséget képviselik. Nagyon nehéz mérkőzés lesz, nagyon nehéz… Annyira megerősödtek, hogy soha nem látott magasságban van a játékos keretük. Óriási bravúr lenne a győzelem, de készülünk, lendületben vagyunk, mi állunk a tabella élén négy nullával, úgyhogy azért megijedni nem fogunk tőlük! Nagyon jó ellenfél jön Ceglédre és bízom benne, hogy a végletekig kiélezett mérkőzést láthatnak a szurkolók, akik remélhetőleg szép számmal fognak kilátogatni a találkozóra.

-pézsé-

-fotó Kisfaludi István-

CEKK 15-16

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .