A Ceglédi Kék Cápák U11 csapata a második fordulóban megszerezte első győzelmét a leány kézilabda  Országos Gyermek Bajnokság szombati játéknapján. A csoport fordulójának Gyömrő adott otthont, ahol a Cápa gyerekek előbb kikaptak az Aranyszarvastól, majd legyőzték az Alsónémedit. Pudics Zsolt edző értékelése:

– Az Aranyszarvas elleni meccs után úgy éreztem, hiába dolgozunk a gyerekekkel augusztus óta, mert mikroszkopikus méretű darabokra hullottunk a hetedik percben. A történelmi méretű zakó után egy órával játszottunk az Alsónémedivel és csodák csodájára mégis előjöttek az addig tanultak és tudatos, jó játékkal, nagyot küzdve, nem mondom, hogy hiba nélkül, de egy pillanatnyi esélyt sem adva nyertünk. Óriási dicséret a lányoknak, mert amit a két meccs között megbeszéltünk, azokból mindent meg tudtunk valósítani még úgy is, hogy néhány perc elteltével sérülés miatt ki kellett állnia Orlov Katinkának. Ahhoz külön gratulálok, hogy az első meccs komoly vereségét tíz perces beszélgetés után magunk mögött tudtunk tartani, mint a profik. Szép volt lányok! 

Eredmények:

Alsónémedi SE – Ceglédi Kék Cápák 6 – 17 ( 2 – 8 )

Cegléd: Semetka Gréta(kapus), Omelka P. Kíra 7, Pokorny Szintia 5, Horváth Evelin 4, Orlov Katinka 1, Kovács Panna, Fehér Dorina, Csombai Mirella, Dengi Csenge, László Napsugár, Kapusi Annamária

Aranyszarvas Se – Ceglédi Kék Cápák 37 – 4 ( 16 – 3 )

Ceglédi gólok: Pokorny Szintia 1, Orlov Katinka 1, Omelka P. Kíra 1, Fehér Dorina 1

-pézsé-

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here