Újabb sportág az évértékelő sorozatunkban. Ezúttal Vincze Hanna 10 éves ceglédi motorversenyzőt és édesapját Vincze Imrét kértük, értékeljék 2016-ban elért eredményeiket.
 

Hanna

Vincze Hanna: – Egy nagyon jó évet zártam. A tavalyi év elején, a Magyar Motorsport Szövetségtől (MAMS) az „ÉV Utánpótlás Sportolója 2015” megtisztelő díjat kaptam, ezáltal nagyon motiváltan vágtam neki a 2016-os évnek.  A felkészülést már februárban megkezdtük. Minden alkalmat kihasználva, örömmel gurultam pályára, élveztem a közös edzéseket a csapattal. A sok munkának meg is lett az eredménye, már április végén az első versenyemen Kecskeméten, a dobogó tetejére álltam. A következő verseny nem alakult túl szerencsésen Csehországban, itt az egyik futamon tudtam csak rajthoz állni, ahol második lettem.  Minden versenyhétvégén két futamot rendeznek így itt elég nagy ponthátrányba kerültem a második futam kihagyása miatt.  Nem éreztem behozhatatlannak a hátrányt, de tudtam sokat kell majd küzdeni, hogy ledolgozzam.

A következő szlovákiai versenyen egy első és egy második hellyel, már sikerült is lefaragni belőle. A fordulópont ismét a hazai versenyen, Kakucson következett, itt dupla győzelemmel átvettem a vezetést a pontversenyben. Két versenyhétvége volt hátra augusztusban, egy Szlovákiában és egy Csehországban. Szlovákiában nem sikerült növelni az előnyömet, mert az egyik futamot nekem, a másikat a legnagyobb ellenfelemnek sikerült megnyernie, így mindketten egy első és egy második hellyel végeztünk azonos pontot szerezve. Az utolsó versenyre Csehországba 19 pont előnnyel érkeztem. Nagyon izgultam, mert tudtam, hogy itt fog eldőlni a bajnoki cím sorsa. Ha nullázok az egyik futamon, már nem lehetek bajnok, ezért azt a tanácsot kaptam, hogy ne kockáztassak, elég lesz mindkét futamon 3. helyen beérnem és már akkor is bajnok vagyok az év végi összetettben. A szabadedzéseken már éreztem, hogy nagyon jó formában vagyok és a motorom is jól működött. Az időmérőn igaz csak 2 századdal, de sikerült megszereznem a pole pozíciót és ekkor eldöntöttem magamban, hogy megcsinálom! 
A futam előtt mint mindig, kaptam még jó néhány tanácsot, de abból csak annyit maradt meg, hogy nyugodtnak kell maradnom végig. Az első rajtkockából indulva mindent beleadtam, mert éreztem, hogy győzni tudok.  Az ötödik kör után már láttam, hogy nagy az előnyom, majd ráadásként a következő körben azt is láttam, hogy szlovák riválisom kiesik a versenyből. Innentől kezdve tudtam, hogy csak arra kell ügyelnem hogy célba érjek. Fantasztikus érzés volt, amikor elsőként intett le a kockás zászló, el sem hittem, hogy meg van a bajnoki címem! Ezek után a csehországi második futam, ami egyben a záró futama volt az évnek, egy felszabadult örömmotorozás volt számomra. Tudtam, hogy nincs tétje, így kifacsartam mindent a gépemből és egy rajt-cél győzelemmel zártam az évet.  Szeretném megköszönni a sok sok munkát szüleimnek és a csapatomnak, a 220V H-Moto team-nek, akik nagyon sokat segítettek az eredmények elérésében. Köszönöm a támogatást és szurkolást mindenkinek, ami nélkül nem lettem volna ilyen eredményes!  A tavalyi évben egy nagyon jó szezont zártam, de már is készülünk 2017-re!
 
Vincze Imre, Hanna édesapja: – Nagyon örülök a lányom eredményeinek, tényleg egy fantasztikus évet zártunk.  Mint már máskor is mondtam, amíg azt látom, hogy a lányom boldog attól amit csinál és örömmel gurul a pályára, mindenben támogatni fogom erőmből telhetően.  Mindenki tudja, hogy a Magyar Motorsport elég mélyponton van már évek óta, de én most örömmel látom, hogy valami elkezdődött. Az utánpótlás korcsoportok kezdenek feltöltődni fiatalokkal, egyre többen vagyunk. A versenyeken öröm volt látni amikor elindult a sokszor 18-20 fős mezőny a rajtrácsról.  Hanna egyedüli lányként külön színfoltja a mezőnynek. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy tavaly év elejétől Magyarország legnagyobb motoros csapatában a 220V H-Moto Teamban kaptunk lehetőséget. A csapatban profi felnőtt versenyzők oktatják a fiatalokat, olyan nevek, mint Rizmayer Gábor, Bódis Richárd, Kis Viktória, akik többszörös bajnokok, nemzetközi és hazai szinten. Csapattársaink a Superbike világbajnokság kategóriáiban is versenyeztek, mindannyian nagy tapasztalattal rendelkeznek, ezáltal magas szakmai szinten tudják átadni tudásukat a gyerekeknek.  A csapat szívügye az utánpótlás nevelés, így a munkából szülőként és régi motorsport rajongóként, magam is boldogan kiveszem a részem. Nagyon sok tervünk van az idei évre és remélem, hogy a közös munkának meg lesz az eredménye.
Sok külső segítséget is kaptunk a tavalyi évben, ami hozzájárult a sikereinkhez, külön köszönetet szeretnék mondani Cegléd város Önkormányzatának a támogatásért!
 
-pézsé-
 
Vincze Hanna
 
 
 
 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here