A magyar labdarúgó válogatottban is szereplő ceglédi születésű Keresztúri András veszi át a Ceglédi VSE labdarúgó szakosztály utánpótlás képzésének vezetését – hangzott el egy szerdai sajtótájékoztatón, amit a Zsengellér Gyula Sporttelep új épületében tartottak. A képzés a továbbiakban a róla elnevezett Keresztúri András Labdarúgó Utánpótlás Központ keretein belül valósul meg.

„Fontos mérföldkőhöz érkeztünk, hosszas tárgyalások után nyélbe ütöttük a megállapodást Keresztúri Andrással – mondta Horváth József, a CVSE elnöke. – Mától útjára indul a Ceglédi VSE-n belül a Keresztúri András Labdarúgó Utánpótlás Központ. András Ceglédről indult, később eljutott a magyar válogatottságig, most pedig szakmai vezetésével egy megújuló utánpótlásprogram kezdődik el.”

A játékos-pályafutása során többek között a Fradiban, az MTK-ban, az osztrák Austria Wienben és a pozsonyi Slovanban is szereplő Keresztúri András a tervekről beszélt.

„Úgy gondoljuk, hogy egy gyermeket már ötéves korában fel lehet venni egyesületünk látókörébe és már ekkor vonzó labdarúgó-pályamodellt akarunk nyújtani neki – ecsetelte Keresztúri. – Mi nem szeretnénk nagy akadémia lenni, nem akarunk „gladiátorokat” képezni, de olyan közösséget és olyan csapatszellemet igyekszünk kialakítani, amely követendő példa lehet mások számára is. Célunk még a megújuló utánpótlás-programunk keretében új edzők szerződtetése, mivel hosszú távon növelni akarjuk az itt futballozó gyerekek számát, ehhez több tréner munkájára lesz szükség. Ez persze komoly előválogatást igényel majd. Emellett az is biztos, hogy – várhatóan szeptember közepén – edzőképzésre kerül sor Cegléden.”

-ctv, Nemzeti Sport-

-fotó Kisfaludi István-

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here