A CVSE Fitness szakosztályának versenyzői az Európa Bajnokság után újra Hódmezővásárhelyen mérték összetudásukat a többi magyar versenyzővel. Az őszi szezon Fit-Kid „B” egyéni és „A” csoportos Grand Prix versennyel zárult.
A ceglédi lányok felkészülését komoly betegség hullám hátráltatta az utolsó két hétben,így szinte minimális edzéssel vágtak neki a megmérettetésnek. I.korcsoportos duónk helyzetét nehezítette hogy Bíró Lola eddig társa Lipák Réka korcsoport váltás miatt nem tudott most Lolával versenyezni,így helyét Nagy Emma vette át akinek két hete maradt hogy betanulja a gyakorlatot. Eddigi triónkból szintén duó lett Czigony Claudia egyetemi elfoglaltságai miatt. Két egyéni versenyzőnk pedig a III.osztály után egyet felfelé lépve a II.osztályban mutathatta be tudását. 
Délelőtt Bartus Emese kezdett a ceglédiektől,aki az izgalmat leküzdve,ügyesen hajtotta végre a gyakorlatát. Őt Nagy Emma követte akinek gyakorlatába egy pici elem hiba csúszott,de így is szép produkciót láthattunk tőle.
Délután I.kcs./duónk következett,akik az előzményeket figyelembe véve szépen dolgoztak és bízhattunk benne hogy az elsődleges elvárás, a hatba kerülés meg lehet nekik. Barbi és Petra duója előtt is volt egy kis izgalom hisz a lányok ebben a felállásban még nem versenyeztek és a duók mezőnye a legnépesebb és az egyik legerősebb is.
A lányok minden tőlük telhetőt megtettek és kűrjük minden tekintetben nagyon jól sikerült. 
 
Eredmények: Országos Fit-Kid „B” egyéni verseny: II./b kcs. 2. Bartus Emese
                                                                                            III.kcs. 6. Nagy Emma
                         Országos Fit-Kid ‘A’ csoportos -Európa Bajnoki kvalifikációs verseny I.forduló:
                         I.kcs/duó: 4. helyezett CVSE (Bíró Lola-Nagy Emma)
                         III.kcs./duó: 1.helyezett CVSE (Klemenc Petra – Kovács Barbara)
 
Felkészítők: Randos Gabriella vezetőedző ,Móricz Alexandra és Király Béla
 
-CVSE Fitness-
 
fit-kid
 
 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here