Akik vasárnap a Gál József Sportcsarnokba kilátogattak Országos Fit-Kid egyéni és csoportos verseny nézői lehettek.  Délelőtt zajlottak az egyéni, délután pedig a csoportos versenyek.  A 250 főt felvonultató versenyen  a ceglédi színeket 7 egyéni és 2 csapat képviselte.
A lányok közül Szepes Réka kezdte elsőként a gyakorlatokat. Réka szép gyakorlatot mutatott be és ügyesen korrigálta a  pici technikai „malőrt”. Őt Hartyáni Fanni követte,aki ezen a napon egy kicsit túl izgulta magát és ez előadásmódján is meglátszódott.  Bebők Blanka összeszedett szép produkciót mutatott be. Ecseri Flóra nagyon jó formában és nagyon jól hajtotta végre gyakorlatát. Szintén ebben a korcsoportban versenyzett Simon Réka aki nagyon  jó koreográfiát csinált, sajnos egy rontás miatt lemaradt ezen a napon a dobogóról. Prikk Dóri a tóle már megszokott jó gyakorlatot mutatott be. Pipicz Adél két év kihagyás után tért vissza a versenyzéshez és nem hiába hiszen első versenyén a dobogóra állhatott.
Délután megtelt lelátó előtt  kezdték meg versenyüket az I.osztályú csapatok, valamint megérkeztek a verseny sztárvendégei is. A Hooligans együttes két gitárosa Tóth Tibi és Késmárki Zsolti akiket baráti szálak kötnek a ceglédiekhez . Szintén ott volt a versenyen. Ungvári Miki olimpikon, valamint Lőrinc Viktor VB bronz érmes birkózó.
A  CVSE kis csapata kezdett ,szinte hibátlan gyakorlattal és versenyt a CVSE nagy csapata zárta új gyakorlatával amiben pici hibák még fellelhetőek,de a lányok így is lenyűgözték  zsűrit, a nézőket és sztárvendégeket is. A Hooligans együttes tagjai különdíjjal jutalmazták a ceglédi nagy csapatot. 
 
Eredmények: „B” egyéni: II. / B:  6. Szepes Réka,III.kcs.  10. Hartyányi Fanni, IV.kcs. 2. Bebők Blanka, V.kcs. 1. Ecseri Flóra, 8. Simon Réka,VII.kcs. 2. Prikk Dóra,VIII.kcs. 2. Pipicz Adél
 
„A” csoportos verseny: (Európa Bajnoki kvalifikációs verseny I.ford.)
III.kcs / kiscsapat: 1. CVSE ( Bóbis Vivien, Czigony Claudia, Kovács Barbara,Telek Patrícia)
III.kcs. / nagycsapat:  1.CVSE (Bóbis Vivien,Czigony Claudia,Klemenc Petra, Kovács Barbara és Telek Patrícia)
 
Felkészítők: Randos Gabriella és Móricz Alexandra
 
A szakosztály vezetősége ezúton is köszöni a támogatóknak hogy segítettek nekik  abban hogy ez  a magas színvonalú és sikeres rendezvény létre jöhessen.
-Randos Gabriella-
Fit-kid

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .