Júliusban már fél úton volt Eindhoven felé Keszthelyi Luca, amikor értesült róla, hogy a nagy hőség miatt elmarad a verseny, melyen a Budapest Válogatott színeiben szerepelt volna, most pedig a nagy eső miatt nem engedték tovább küzdeni a varsói szervezők. 

Ahogy korábbi tudósításunkban beszámoltunk róla, Keszthelyi Luca 6-án vasárnap a X. Varsói Nemzetközi Atlétikai Versenyen indult magasugrásban a Magyar Nemzeti Diák Válogatott tagjaként. Az estig elhúzódó versenyen szeles időben és 12 fokos hidegben kellett ugrani. Négy versenyző eljutott a 131 cm-es magasságig, amikor elkezdett szakadni az eső. A versenybírók úgy döntöttek, hogy beszüntetik a küzdelmeket, még akkor is, ha az eső csendesedett és az alapján döntik el a végeredményt, hogy ki hányadik kísérletre ugrotta meg a 131 cm-t. Lucának harmadikra sikerült, így ő lett a harmadik, az első helyen pedig egy hazai versenyző végzett. A Magyar Válogatott összesítésben megnyerte a viadalt, így Luca a csapat arannyal vigasztalódhatott.

-pézsé-

Keszthelyi Luca Varsoban Luca a dobogon a Magyar csapat Varsoban

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .