13.9 C
Cegléd
2024. április 20, szombat
Kezdőlap szabadidő sport

szabadidő sport

Ovis Olimpia

Városunkban immár 16. alkalommal ismét megrendezésre került az Ovis Olimpia, melyet 2016. március 11-én a Széchenyi úti Óvoda Budai úti Tagóvodája és az Ugyeri Tagóvoda közösen szervezett meg. A rendezvénynek a Gál József sportcsarnok adott helyet, ahol a versenyző csapatok...

Márciusban is Nyitott Tornatermek Cegléden

Márciusban is folytatódik a Cegléd Város Önkormányzatának támogatásával megvalósuló Nyitott Tornaterem program, melyeken mindenki ingyenesen vehet részt. Az elérhető sportágak és helyszínek az alábbi linken olvashatóak: http://cegledisport.hu/wp-content/uploads/gallery/2019/03/Nyitott-Tornatermek-marc-1.pdf

Hivatalosan is megnyitott a tollas csarnok

Segítse a gyermekek mindennapos mozgását, jelentsen kikapcsolódást a felnőtteknek és alapja annak, hogy Cegléd is a tollaslabda sport új központja lehessen – ezt kívánta a város polgármestere és szövetség elnöke is a tollaslabda csarnok ünnepélyes átadásán. Három jó példa...

Folytatódnak az ingyenes sportolási lehetőségek Cegléden

A Városi Nyitott Tornatermek programban január első hétvégéjén sokfajta ingyenes sportolási lehetőség közül választhattak az érdeklődők. Az Egyensúly SE gyerek karate foglalkozást, jógaprogramot kínált nagy érdeklődés mellett, az CVSE asztalitenisz termében szinte minden asztalon pattogott a labda. A szépkorúak egy...

Júliusban is nyitott tornatermek

Júliusban is folytatódik a Pest Megyei Szabadidősport Szövetség által szervezett Nyitott Tornaterem Program Cegléden, mely két új mozgásformával bővült. Péntekenként újra indul a tollaslabda, a Living SE Mizsei úti tollaslabda csarnokában. Július 03-tól saját testsúlyos edzések kezdődnek...

Többszáz résztvevő a Sportszigeten

A tavalyi esős Sportsziget után idén kegyes volt az időjárás és végig napos, meleg idő fogadta a kilátogatókat, akik kihasználva a jó időt a szokottnál is nagyobb létszámban keresték fel a sportos standokat a Pöttyös Gyermeknap kísérő...

Diákolimpiai úszás ceglédi eredményei

Százhalombattán a Kiss László sportuszodában rendezték meg az I.-II. korcsoportos /alsó tagozatos/ úszni tudó tanulók számára a Pest megyei diákolimpia döntőjét. A rövidpályás 25 m-es medencében megrendezett versenyen a várost három iskola, több mint 50 diákkal képviselte. Iskolák: Szent Kereszt Katolikus...

Újraindul a Nyitott Tornaterem Program

Örömmel tájékoztatok mindenkit, hogy májusban újraindultak a HISZEK BENNED SPORT PROGRAM „Fitt, Egészséges Nemzetért Tárt Kapus Program” keretében az EMMI Sportélt Felelős Államtitkársága támogatásával, a PEMESZ szervezésében megvalósuló Nyitott Tornaterem Programok. A foglalkozások száma folyamatosan bővül, melyről...

Tovább bővült a Nyitott Tornaterem Program

Cegléd Város Önkormányzatának támogatásával megvalósuló „Nyitott Tornaterem Program” keretében az év végéig hetente több alkalommal különböző ingyenes egészségmegőrző aktivitások közül lehet választani. Az elmúlt időszak tapasztalatait és a lakossági igényeket is figyelembe vettük a mozgáslehetőségek megválasztásánál. Reméljük, hogy mindenki...

A Táncsics nyerte a körzeti diákolimpiai sorversenyt

Cegléden a Gál József Sportcsarnokban került megrendezésre 26-án csütörtökön a Diákolimpia Cegléd Körzeti Játékos Sorversenyre, melyen négy általános iskola vett részt. A csapatokat az iskolatársakból álló népes szurkolótáborok kísérték el, akik fantasztikus hangulatot teremtettek a szinte teli lelátókon. Jezerniczky...

Óriási érdeklődés és eső kísérte a VI. Szépkorúak Sportfesztiválját

Nem volt kegyes az időjárás az idei Szépkorúak Sportfesztiváljához, de ez nem szegte kedvét a több száz főnyi résztvevőnek. A Cegléden megrendezett esemény megnyitóját a Gál József Sportcsarnokba költöztették a szervezők, ahol Takáts László polgármester méltatta a...

Gemenci vizitúra élménybeszámoló

Első vízitúrám 2012-ben Gemencen történt, ennek élményei tovább is vittek ezen az úton és azóta már több vízitúrán is részt vettem a csapattal. A nyári kőrösi túra után szinte vonzott Gemenc, talán azért mert kíváncsi voltam, hogy most milyen...

Michelin csillagos Lajta vizitúra

Az utóbbi években sokkal gyakoribbak a saját szervezésű néhány fős evezések és túrák a naptáramban – utólag bevallom, sosem volt erősségem a csoporthoz való alkalmazkodás, egy nemrégiben kínálkozó szervezett vízitúra lehetőségét azonban mégsem tudtam kihagyni.  Ennek több oka is...

Sportolj és szurkolj !

VÁROSI SPORTRENDEZVÉNYEK A hét végétől szerdáig városi önkormányzat által támogatott Nyitott Tornaterem Program keretében asztalitenisz, teke, önvédelem és meditáció programokon való ingyenes részvételre van lehetőség. A középiskolások is összemérik tudásukat egyéniben, csapatban is a Városi Asztalitenisz Bajnokságon. Aki szurkolóként szeretné buzdítani...

Taroltak a Szent Kereszt úszói a Kids Kupán

Kecskeméten került megrendezésre a Katolikus Iskolák Diáksport Szövetsége által szervezett 23. KIDS kupa országos úszóverseny. A versenyre az ország valamennyi katolikus iskolája nevezhetett. A Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda 33 tanulóval képviseltette magát ezen a rangos versenyen....

2019-ben is Nyitott Tornatermek

Cegléd Város Önkormányzatának támogatásával megvalósuló „Nyitott Tornaterem Program” keretében 2019-ben is hetente több alkalommal különböző ingyenes egészségmegőrző aktivitások közül lehet választani.  Részletek az alábbi linken olvashatóak: http://cegledisport.hu/wp-content/uploads/gallery/2019/01/Nyitott-Tornaterem-program-2019.-jan-febr.pdf -pézsé-

Sportolj+fotózz és nyerj!

Sportolj bármit, örökítsd meg közben magad egy fényképpel, vagy egy videóval, majd töltsd fel az anyagot a Facebook-ra a #sportoljvelunkcegled hashtag megjelölésével, vagy küldd el a Sportolj Velünk Cegléd Facebook oldalnak. Beküldési határidő: október....

Te már jelentkeztél a Mikulás Futásra?

I. CEGLÉDI MIKULÁS FUTÁS VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a város adventi rendezvénysorozatának színesítése - a futás, a mozgás népszerűsítése játékos formában - a közös sportolás élményének biztosítása fiataloknak, családoknak, mindenkinek A verseny helyszíne: Cegléd, Szabadság tér A verseny időpontja: 2015. december...

Dartsklub alakul Cegléden

A gimnáziumban évek óta rendezik meg az Egészségnevelési- és Sportnapot, így történt ez 2015-ben is. Ekkor Bezzeg Nándor (ProDarts Hungary KSE) többszörös, címvédő magyar dartsbajnok bemutatót tartott a diákoknak, ami nagyon jól sikerült. Ennek sikerén felbuzdulva alakítjuk meg Cegléden...

Városi Röplabda bajnokság volt a Közgázban

Városi Röplabda Bajnokságot rendezett ceglédi középiskolák részvételével a Ceglédi SZC Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola. Váradi László testnevelő, rendező tudósítása: Rekord számú csapat jött el a megmérettetésre, melyen valamennyi városi középiskola képviseltette magát. Színvonalas  mérkőzések jellemezték a bajnokságot, legtöbb esetben  három játszmában dőlt...

Megkezdődött a Dühöngő Bajnokság

A hétvégén megkezdődött a labdarúgó és kosárlabda Dühöngő Bajnokság Cegléden. Cegléd Város Önkormányzata által támogatott tömegsport rendezvényen a mérkőzéseket mindkét sportágban a szabadban játsszák, melyeken amatőr csapatok vesznek részt.  Labdarúgó eredmények: Levi Carry - Imi Fan Club 10 : 8 Jäger - Ász...

Megyei elismerést kapott a Sagaku Sportklub

A Pest megyei Közgyűlés megtartotta hagyományos Sportkarácsonyát, ahol több kategóriában is díjazták a megye sportolóit, edzőit, szervezeteit az éves munkájuk alapján. A rendezvényen a közgyűlés elnökén, alelnökein, tagjain kívül részt vett, beszédet mondott és a díjakat átadta Dr. Simicskó...

Európai Sporthét Cegléden is

Változatos, sokrétű sportprogramokkal vár mindenkit jövő hét pénteken Cegléd. Az Európai Sporthét keretében futásra, gyaloglásra invitálják a kicsiket és nagyobbakat, de lesz kötélhúzás, kosárra dobás, torna és úszóverseny is. Több iskola is jelezte: valamennyi diákjuk részt vesz a rendszeres...

Ütős Sportnap a Törökben

Az Európai sporthét, és a Magyar Diáksport napja városi rendezvényeihez csatlakozott a Török János  Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola is. Több éves hagyományt követve került megrendezésre az iskola tornatermében az „Ütős sportnap”.  A Cegléden is ismert ütős sportágak...

Amatőr floorball kupa lesz Cegléden

A cegledisport.hu amatőr kispályás floorball kupát szervez július 15-én szombaton 09:00 órától a Várkonyi iskola Rákóczi úti tornatermében. Pudics Zsolt szervező: - Elsősorban a ceglédi nyitott tornaterem program keretein belül ősz óta rendszeresen floorballozni járó amatőrök kedvéért rendezzük a mini...

Csatlakozz a Világ Gyalogló Naphoz !

A Világ Gyalogló Naphoz Magyarországon október 11-12-13-án lehet csatlakozni. A rendezvény sorozatnak ceglédi állomása is van, melyre a szervező Pest Megyei Szabadidő és Sport Szövetség várja a gyaloglás kedvelőit. A résztvétel ingyenes és akinek szükséges Nordic Wolking botokat biztosítanak...

Csatlakozz Czene Attilához és a ceglédi kézisekhez!

Czene Attila Atlanta olimpiai bajnoka, az MSZSZ elnöke részt vesz a Magyar Olimpia Bizottság által támogatott „Megyénk Körül - Megyünk Körül” Pest Megyei Futó- és Gyalogló Napok ceglédi megnyitóján, melyre április 3-án 09:00 órakor kerül sor a Gál József...

Mini EB sorsolás Cegléden

A május 7-én megrendezésre kerülő Mini EB Cegléd amatőr foci kupát a szervezők a nyári labdarúgó Európa bajnokság mintájára bonyolítják le. A 24 nevezést leadó amatőr együttes egy-egy válogatottat fog képviselni a nagy Eb-re kijutott csapatok közül. Az Eb...

Egyre népszerűbb a „botos séta”

Szikrázó napsütés és tavaszt idéző meleg várta Cegléd Város Önkormányzatának kezdeményezésére és támogatásával a PEMESZ által szervezett gyalogló nap résztvevőit szerdán a Gubody parkban.  A Szabadidősport Szövetség azzal a céllal indította a januárig tartó sorozatát, hogy a szépkorúaknak is...
- Advertisement -

Minden cikk