16.7 C
Cegléd
2024. március 28, csütörtök

birkózás

Birkózó utánpótlás sikerek

Birkózásban a 2014-es év utolsó országos bajnokságát rendezték szombaton a diák I-es korosztály számára Esztergomban. A Ceglédi VSE TS Integral kilenc versenyzője lépett szőnyegre a bajnokságon. A tizenhárom bajnoki címből ezúttal kettő került Ceglédre. Kecskeméti Dávid a 38 kg-ban...

A Lőrincz testvérekért szoríthatunk a birkózó világbajnokságon

Taskent rendezi az idei felnőtt birkózó-világbajnokságot, ahol a héten kötöttfogásban szoríthatunk Lőrincz Tamásnak és Lőrincz Viktornak. A két Ceglédi versenyző üzbegisztáni esélyeiről Pap Ferenc nyilatkozott a ceglédisport.hu-nak: - Tamás egész évben 71 kg-ban indult és ott nyert Európa-bajnokságot, Nagydíjakat és...

Birkózó eredmények

Február második napján tartották Mogyoródon az év első országos bajnokságát. A hagyományokhoz híven ezúttal is az U23-as kötöttfogású birkózók csaptak össze a Pest megyei nagyközségen.  A viadalon 21 csapat 80 birkózója küzdött a 10 bajnoki címért és a válogatottságért....

Birkózó utánpótlás eredmények

Vasárnap Dunaújvárosban került megrendezésre a Közép-magyarországi kötöttfogású területi bajnokság. A három korosztályban több mint 110 versenyző mérlegelt a bajnokságra, amin a Ceglédi VSE TS Integral birkózói 40 fővel vettek részt és nagyon szép eredményeket értek el mivel 35-en éremmel...

Bírkózó eredmények

Újabb minősítési versenyeknek adott otthont a Kaposvári RG Sportcsarnok. Ezúttal szombaton a serdülő kötöttfogású és lány, míg vasárnap a szabadfogású minősítési versenyek zajlottak le a Somogy megyei székhelyen. Az első versenynapon százkilencvenegy kötöttfogású és hetven leány birkózó próbált szerencsét,...

Lőrincz Tamás világbajnoki bronzérmes!

Lőrincz Tamás  75 kilogrammos súlycsoportban bronzérmet szerzett a párizsi birkózó-világbajnokságon kötöttfogásban. A bronz meccsen a fején kötéssel küzdő Lőrincz a török Fatih Cengiz elleni összecsapáson három perc után 2:0-ra vezetett, majd nagy csatában nyerni tudott. Tamás  Nemzeti Sportnak adott nyilatkozata: „A...

Lőrincz Viktor Európa-bajnok, Tamás bronzérmes

Újvidék adott otthont a birkózó Európa -bajnokságnak, ahol kötöttfogásban vasárnap Lőrincz Viktor Európa-bajnoki címet szerzett, míg testvére Lőrincz Tamás bronzérmes lett. A Nemzeti Sport tudósítása: Az utolsó napon a kötöttfogásúak 85 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Lőrincz Viktor aranyérmes lett, feltéve ezzel...

Birkózó eredmények

Múlt héten rendezték a felnőtt Európa-bajnokságot Bukarestben. A Ceglédi VSE versenyzője Nagy Péter az első felnőtt világversenyén lépett szőnyegre a kötöttfogás 82 súlykategóriájában szombaton. A sorsolás nem kedvezett neki, ugyanis Péter a nyolcaddöntőben a 2011. évi Európa-bajnok,...

10 birkózó érem a Vasas othonából

Újabb sikeres hétvégét tudhatnak maguk mögött a Ceglédi VSE TS Integral Birkózó Szakosztályának utánpótlás birkózói. Szombaton rendezték a diák II. kötöttfogású országos bajnokságát a Vasas Fáy utcai sportcsarnokában. A ceglédiek három fővel képviseltették magukat és nagyszerű eredményt értek el. Katona...

Hat érmet szereztek a junior birkózók

Hétvégén a Ceglédi VSE TS Integral birkózói a nemzetközi kötöttfogású kadet és junior Fekete Gyémánt Kupán vettek részt Dorogon. A verseny tétje a hazai versenyzők számára a válogatottság kivívása is volt egyben. A kadet korosztályban 12 ország 149 versenyzője...

Birkózó érmek Szabadkáról

Hétvégén a vajdasági Szabadkán rendezték a tizedik kadet kötöttfogású Refik Memisevic - Brale emlékversenyt tizennégy ország részvételével. A bő válogatott kerettel hat ceglédi birkózó is elutazott. A Ceglédi VSE TS Integral versenyzői remekül helyt álltak az erős mezőnyben, mivel...

Címeres mezekért küzdöttek a birkózók

Április elsején Angyalföldön mérkőztek meg az U17-es szabadfogású és női birkózók a címeres mezekért. A Vasas rendezésében lebonyolított válogatón 114-en léptek szőnyegre. A ceglédiek 5 fővel képviseltették magukat, szabadfogásban hárman és nőiben ketten. Végül a ceglédiek közül...

3 ceglédi induló 3 válogatott érmet nyert Prágában

Szombaton a kadet és a serdülő kötöttfogású válogatott keret Prágában vett részt egy nemzetközi versenyen. A Ceglédi VSE TS Ingtegral  három versenyzője utazhatott Prágába. Egy fő a serdülő és két fő a kadet korosztályban. A ceglédiek remekül szerepeltek mivel...

Németh Milán és Tóth Levente junior bajnokok

Október első szombatján rendezték meg a junior kötöttfogású országos bajnokságot Kaposváron. A bajnokságon 27 szakosztály 71 birkózója lépett szőnyegre a 10 bajnoki címért. A Ceglédi VSE 5 fővel képviseltette magát. A ceglédiek ezúttal is helyt álltak és...

Birkózó eredmények

A júniusi, győri Európa-bajnokság előtt az utolsó hazai egyéni versenyt bonyolították le szombaton a serdülő birkózók számára. A szabadfogású megmérettetésen a legtöbb súlycsoportban már eldőlt a válogatott címeres mezek sorsa, emiatt meglehetősen kevesen, mindössze nyolcvanöten próbáltak szerencsét Tokodon. A Ceglédi...

A 4. helyen végzeztek a CVSE birkózói

Szombaton a Ceglédi VSE birkózói közül páran Kecskeméten a Balla József emlékversenyen vettek részt. A nemzetközi meghívásos versenyere több mint 230 induló mérlegelt. A ceglédiek 7 fővel képviseltették magukat. A ceglédi fiatalok jól szerepeltek az igen erős...

Birkózó eredmények

A múlt hétvégi kadet kötöttfogású országos bajnokság után a hétvégén vasárnap rendezték a kadet szabadfogású és női országos bajnokságot Soroksáron a Csepel szervezésében. A bajnokságon a fiúknál 147 a lányoknál 63 fő lépett szőnyegre a bajnoki címekért. A Ceglédi...

A Honvédhoz igazoltak a Lőrincz testvérek

Az olimpai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok Lőrincz Tamás és öccse, az Európa-bajnok, kétszeres világbajnoki bronzérmes Lőrincz Viktor új fejezetet nyitott, a Ceglédi VSE-től a Bp. Honvédhoz igazoltak.  Cegléd után tehát Budapest következik, de nem szakad meg a kapcsolat a szűkebb pátriájukkal,...

10 érmet nyertek a CVSE utánpótlás birkózói

Pénteken és szombaton rendezték Dunaújvárosban a szabadfogású diákolimpia döntőjét. Pénteken a diák I-ben 224, szombaton a serdülőknél 147 fiatal küzdött a bajnoki címekért.  A Ceglédi VSE TS Integral birkózói szép sikereket értek el ezen a hétvégén. Pénteken a diák...

Hét érmet szerzett a CVSE birkózó csapata

Szombaton a Gál József Sportcsarnokban rendezték a kötöttfogású nemzetközi Kenéz Béla emlékversenyt amely 10 órától került megrendezésre. A versenyen a teljes magyar élmezőny mellett külföldi versenyzők is szőnyegre léptek Zentáról, Beregszászról, Munkácsról, Szatmárnémetiből és Szófiából.  Az öt ország kétszáznégy...

Lőrincz Tamás Nagydíj győztes

A Magyar Birkózó Szövetség a hagyományoknak megfelelően idén is Szombathelyen rendezte a kötöttfogású Magyar Nagydíjat a hétvégén. A Polyák Imre emlékversenyen 22 ország közel 150 birkózója lépett szőnyegre az Arena Savariában. A Ceglédi VSE TS Integral két versenyzője Lőrincz...

Birkózó eredmények

Szombaton a tatabányai Földi Imre Sportcsarnok három szőnyege adott otthont a diák II-es korosztály szabadfogású országos bajnokságának. Több mint ötven szakosztály 200 versenyzője küzdött a bajnoki címekért és érmekért. A legfiatalabb ceglédi birkózók 9 fővel képviseltették magukat...

Birkózó utánpótlás eredmények

A hétvégén újból nagyüzem volt a birkózóknál. Szombaton a juniorok Kaposváron léptek szőnyegre a szabadfogású női és férfi rangsorversenyen. Ceglédről egy-egy fő indult a versenyen. A férfi 50 kg-ban Horváth Csaba diadalmaskodott és ezzel nagy lépést tett a válogatottság...

Birkózó eredmények

Szeptember utolsó szombatján az ESMTK Kruj Iván Sportcsarnokában került megrendezésre a junior kötöttfogású országos bajnokság. A Ceglédi VSE birkózói 7 fővel képviseltették magukat a bajnokságon, ahol a 10 bajnoki címért léptek szőnyegre a versenyzők. A ceglédiek remekül...

Birkózó eredmények

A 2018-as esztendő második felnőtt szabadfogású és női minősítési versenyét a Szigetszentmiklósi Sport Club Birkózó Szakosztálya rendezte a városi sportcsarnokban pénteken. A Prunner József Emlékversenyen a Ceglédi VSE TS Integral négy versenyzővel képviseltette magát a férfiak mezőnyében. A ceglédi versenyzők...

Gyalázatos csalás Lőrincz Viktor bronzmeccsén

Lőrincz Viktor egész napos remek teljesítményének köszönhetően éremért küzdhetett hétfő este a riói olimpia kötöttfogású 85 kilogrammos bronzmeccsén. Viktor remek formában, felkészülten érkezett a szőnyegre, ahol a német Denis Kudlával küzdött, de nem ő volt az ellenfele ezen a...

Birkózó eredmények

Szombaton kerültek lebonyolításra a szabadfogású diák és serdülő birkózó Területi Bajnokságok, ahonnan a csapatok a következő hétvégén megrendezésre kerülő országos döntőre kvalifikálhatták magukat. A Közép-Magyarország területi bajnokság Nyársapáton került megrendezésre. A Ceglédi VSE TS Integral mind a két korosztályban...

Lőrincz Tamás és Lőrincz Viktor is bronzot szerzett az Európa-játékokon

A minszki Európa-játékok kötöttfogású birkózás első versenynapján a 77 kilogrammos Lőrincz Tamás franciát és fehéroroszt múlt felül, ám az elődöntőben az örmény megállította. A szombati bronzcsatában sikerült megújulnia olimpiai ezüstérmesünknek, 5-1-re verte a moldovait, így bronzérmet vehetett...

Tovább élhet a birkózás !

Nem csak a birkózó sport szerelmesei lélegezhetnek fel, hanem azok is akik más sportágnak szurkolnak.  Argentínában döntött a józan ész és a 125. NOB ülésen arra szavaztak a döntéshozók, hogy ne vegyék le a birkózást az Olimpia programjából. Már...

Birkózó U23 magyar bajnoki érmek

Szombaton Szigetszentmiklóson, a Kardos István Általános Iskola tornatermében rendezték meg a 2017. évi U23-as szabadfogású országos bajnokágot, ahol 30 szakosztály, 83 birkózója szállt harcba a válogatott címeres mezért és a bajnoki címekért. A Ceglédi VSE TS Integral hat versenyzővel...