4.7 C
Cegléd
2024. március 29, péntek

Kosárlabda

A 7. helyért játszhat tovább a CEKK

A női kosárlabda NB I. 7-10. helyért vívott rájátszásában a CEKK idegenben is legyőzte a BSE csapatát, így a 7. helyért játszhat tovább. A ceglédi lányok végig vezetve nyertek Budapesten és verték meg a BSE-t ebben a bajnoki szezonban...

CEKK győzelem Budapesten

A női kosárlabda NB I. 20. fordulójának szombati játéknapján a VBW CEKK Cegléd az MTK vendégeként lépett pályára és magabiztos játékkal győzött a sereghajtó otthonában. A Nemzeti Sport tudósítása: MTK-Budapest–VBW CEKK Cegléd 48–77 (10–14,...

Óriási csatában nyert a CEKK

A női kosárlabda NB I. 20. fordulójában szombaton este a Zalaegerszeget fogadta a VBW CEKK Cegléd a Gál József Sportcsarnokban. A Cegléd  az első félidei 30-38 után remekül kezdte a második játékrészt. Három perc alatt 41-41-re szépítettek, majd hatalmas...

Soha rosszabb ceglédi kosár, kézi, foci ősz kezdést!

Az ősszel igencsak jól muzsikál a  felnőtt bajnokságokban játszó ceglédi labdajátékokat űző csapat sportok zöme, akik az elkövetkezendő hetekben további sikereket érhetnek el. Az NB I-ben versenyző Ceglédi Elefánt Kölykök éppen sporttörténelmet írnak, minden idők legsikeresebb ceglédi női kosárlabda bajnoki...

Elhozza Ceglédre az Közép-európai Ligát a Cekk

A Hat-Agro Uni Győr a sajnálatos busz balesete után nem tudja vállalni a Közép-európai Ligában való szerepést, ezért a Magyar Kosárlabda Szövetség új NB I.-es résztvevőt keresett a helyükre. Végül a Cekk-nek adták meg az indulási jogot. A ceglédi...

Szombaton itthon visszavágna a CEKK

A női kosárlabda NB I negyeddöntőjének második felvonásában 2-án szombaton 18:00 órakor a CEKK hazai pályán fogadja a Győr gárdáját. Az egyik csapat két győzelméig tartó párharcának első mérkőzésén szerdán  Győrben 10 pontos vereséget szenvedett a Cegléd, miután a...

Küzdött a CEKK, de kikaptunk a Lyontól

A VBW CEKK Cegléd a francia Lyont fogadta csütörtök este a női kosárlabda Európa-kupa ötödik fordulójában. A nehéz csoportba kerülő Cegléd eddig nem tudott nyerni ebben a sorozatban, így biztos kiesőként várta ellenfelét, akik 95-73-ra legyőzték vendéglátójukat. A CEKK...

Hazai CEKK győzelem

Fontos győzelmet szerzett szerdán hazai pályán a női kosárlabda NB I középmezőnyébe igyekvő VBW CEKK Cegléd. Bár a vendég NKE-Csata rövid ideig vezetni tudott a meccs hajrájában, a Cegléd végig kézben tartotta a találkozót és megérdemelten nyert. A Nemzeti...

Nagy zakóba futott a CEKK

A női kosárlabda Közép-Európai Liga záró fordulójában a Ruzomberok otthonában lépett pályára a CEKK, ahol a házigazdák nem kímélték őket és óriási vereséget mértek rájuk.  MBK Ruzomberok – Ceglédi EKK 100–32 (32–11,17–12,19–3,32–6) CEGLÉD: Orbán 6, Hadzovics 2, Filipowicz D., Vilipic 15, Jerkovics. Csere: Szabó...

A 7. helyért küzd a CEKK

A női kosárlabda NB I rájátszásában a hetedik helyért a Szekszárddal vív két győzelemig tartó párharcot a Ceglédi EKK. Az első összecsapásra 9-én csütörtökön 19:00 órakor Szekszárdon kerül sor. A Ceglédnek egyszer nyernie kell Szekszárdon is, hogy megszerezzék a...

Nagy csatában maradt alul a CEKK

Az idén Sopron adott otthont a női kosárlabda Magyar Kupa végső küzdelmeinek. A legjobb nyolc csapat csatájában a VBW CEKK Ceglédnek pénteken az "atomerős" Szekszárdon keresztül vezetett volna az útja, de az Elefántkölykök egy extra klasszis harmadik negyed és...

Begyűjtötte a CEKK a győri skalpot

A Női Kosárlabda NB I negyeddöntőjének második mérkőzésén szombaton a Ceglédi EKK volt a Győr házgazdája. Az első körben Győrben elszenvedett ceglédi vereség után előnnyel érkeztek a vendégek, akik győzelmük esetén le is zárhatták volna az egyik fél két győzelméig...

Szekszárdon is nyerni tudott a CEKK

A női kosárlabda NB I szombati játéknapján Szekszárdon lépett pályára a Ceglédi EKK, ahol a Cegléd remek játékkal megszerezte az idei szezon kilencedik győzelmét. A Nemzeti Sport tudósítása: ATOMERŐMŰ-KSC SZEKSZÁRD–CEGLÉDI EKK 58–81 (8–18, 15–20, 17–25, 18–18) Szekszárd, 400 néző. Vezette: Praksch,...

Nagy csatában maradt alul a CEKK

A női kosárlabda NB I szombati játéknapján a VBW-Cekk Cegléd hazai pályán fogadta az Aluinvent-DVTK Miskolcot. Két hasonló erősségű csapat küzdelmét hozta a találkozó, melyen a vendégek kegyetlenül kihasználták a Cegléd rövidke megingását. A CEKK ma is nagyot küzdött...

CEKK vereség Franciaországban

A női kosárlabda Európa-kupa első csoportkörének 3. fordulójában a VBW CEKK Cegléd a Montpellier vendégeként lépett pályára Franciaországban. A Nemzeti Sport tudósítása:  BLMA (francia)–VBW CEKK Cegléd 92–50 (33–14, 22–13, 19–16, 18–7) Lattes. V: Lopes (portugál), Webb (angol), Marmy (svájci)  BLMA: Bernies 4, Whitcomb 30/18, Tchatchouang...

Kikapott a CEKK

CEGLÉDI EKK–PINKK PÉCSI424   55 – 75 (17–23, 17–14, 10–19, 11–19) Cegléd, 200 néző. V: Bencur, Pozsonyi, Sallai CEGLÉD: Mányoki 4, Filipowicz D., SKÓBEL 19/6, Kobolák 5, VILIPICS 17. Csere: Gorjanácz 2, Frieson, Szabó D. 4, Serbán 4/3, Kmézics. Edző: Arkadiusz Koniecki PINKK: MINCIKOVÁ 10, Ruják 2, Sinclair 13/3, Őri 6,...

CEKK vereség Lyonban

A női kosárlabda Európa-kupa 2. fordulójában csütörtökön 14 pontos vereséget szenvedett a VBW CEKK Cegléd a Lyon Asvel vendégeként. A Nemzeti Sport tudósítása: LYON ASVEL FÉMININ (francia)–VBW CEKK CEGLÉD 76–62 (18–13, 20–20, 22–11, 16–18) Lyon. V: Van Slooten (holland), Zamora (andorrai), Unsworth (angol) LYON: Tanqueray...

Megszorongatta a CEKK a PEAC Pécset

A női kosárlabda NB I 12. fordulójában a PEAC Pécs otthonában lépett pályára vasárnap a CEKK. A Cegléd otthon ősszel óriási meglepetésre nyerni tudott a PEAC ellen és bár most kikaptak, de nagy zakót nem tudtak rájuk szabni a...

Bravó CEKK! Megint egy óriási bravúr

A Ceglédi EKK első Európa Kupa csoport mérkőzését Litvániában, Kaunasban játszotta csütörtök este, ahol a Hoptrans - Sirenos is fejet hajtott  a 61-76-os eredmény után. A CEKK végig uralta a mérkőzést. A házigazdák  a harmadik negyedben közelebb tudtak kerülni,...

A Győr megállította a CEKK álom menetelését

A női kosárlabda NB I hetedik fordulójában szombaton a Győr hazai pályán megállította a Ceglédi EKK álom menetelését. A sérülés miatt hiányzó Skoric nélkül felálló CEKK hősiesen küzdött és hiába nyert meg két negyedet is, elvesztette veretlenségét. Szégyenkezni nincs oka a...

Oroszlánként küzdöttek az Elefántkölykök

A női kosárlabda NB I rájátszásának második mérkőzésén csütörtökön a Sopron lépett pályára Cegléden. Az előző napi soproni mérkőzés után, melyen a hazaiak nyertek, mindenki papírforma mérkőzést várt, pedig a CEKK nem adta olyan könnyen a győzelmet a bajnoknak....

Hazai rangadóra várja a szurkolókat a CEKK

A női kosárlabda NB I. 14. fordulójában igazi rangadót játszik a Ceglédi EKK. 31-én szombaton 18:00 órakor hazai pályán fogadják a Szekszárdot, akik közvetlenül a Cegléd mögött állnak a bajnoki tabellán. Hogy minél többen látogassanak ki a Gál József...

Hajszál híján CEKK bravúr

A női kosárlabda Európa-kupa "A" csoport záró fordulójának ceglédi rangadóján a csoport elsőségért küzdött a WBV CEKK Cegléd és a Maccabi Bnot. A néhány hete Izraelben lejátszott találkozón csupán négy ponttal kapott ki a ceglédi csapat és most is...