13.8 C
Cegléd
2024. március 29, péntek
Kezdőlap Kézilabda Kézilabda utánpótlás

Kézilabda utánpótlás

Két arany, egy bronz a Cápák szezonzáró tornáján

Hazai U12, U14 és serdülő tornával zárta a mérkőzés szezont a Ceglédi Kék Cápák SE. A három Cápa korosztály és a nyolc vendég csapat szombaton tizenegy meccset játszott a Gál József Sportcsarnokban. A...

Kettős Cápa győzelem

Tovább folytatta szenzációs tavaszi sorozatát a női kézilabda NB II-ben a Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata, akik idei nyolc meccsükből hétszer nyerni tudtak. A hetedik Cápa "áldozat" vasárnap este a Szigetszentmiklós volt. A vendégek az első negyedórában...

Utcára tette a Cápa gyerekeket a Várkonyi Iskola

Öt év után, az idei tanévtől már nem edzhetnek a Ceglédi Kék Cápák U9, U10 és U12 korosztályban versenyző gyerekek a Várkonyi Iskola tornatermében. Bögös István igazgató három nappal az iskola kezdés előtt közölte a hírt,...

Cápa serdülők-Malév a héten kétszer

A héten a Ceglédi Kék Cápák korosztályai közül csak a serdülők játszottak bajnoki mérkőzést, de ők kétszer is. Mindkét alkalommal a Malév volt az ellenfelük, kedden az ifi bajnokságban, szerdán pedig saját korosztályukban a serdülő pontvadászatban léptek...

Parádés serdülő Cápa győzelem

Tovább menetel a Ceglédi Kék Cápák serdülő csapata. A serdülő III. osztályban szereplő Cápák csütörtökön remek játékkal hazai pályán győzték le a közvetlenül előttük álló Vámosgyörköt, így versenyben a bronzérem megszerzéséért. Ade Sowunmi...

Vasárnap hazai pályán a Cápák U14 csapata

28-án vasárnap Cegléd ad otthont a leány kézilabda III. osztály U14 felsőházi csoport fordulójának. A Gál József Sportcsarnokban megrendezett nyolc mérkőzésből kétszer a Cápa lányok játszanak. 09:00 órakor a Dunakanyar Kézilabda Akadémia, 15:00 órakor pedig a Göd...

A Cápák Kecskeméten is nyerni tudtak

A Ceglédi Kék Cápák öt korosztálya lépett pályára bajnoki mérkőzéseken az elmúlt héten. A felnőttek ezúttal Kecskeméten nyertek sok gólt szerezve, az ifisták Szolnokon diadalmaskodtak, a serdülők Tiszakécskén szereztek két könnyed pontot, az U12-es csapat a BVSC...

Ceglédi Kék Cápák utánpótlás eredmények

A múlt héten a Ceglédi Kék Cápák ifi, serdülő, U14 és U12 csapatai is bajnoki mérkőzéseken léptek pályára. A serdülők szerdán a tabella első Vecsés otthonába látogattak, Az U14 szombaton a DKA-val és a Kókával mérkőztek Tápiószentmártonban,...

Hazai rangadóra várják a szurkolókat a serdülő Cápák

A serdülő III. Oszt. leány kézilabda bajnokság 17. fordulójában 28-án csütörtökön 17:30-kor a Vámosgyörk csapatát fogadják a Ceglédi Kék Cápák serdülői a Gál József Sportcsarnokban. Igazi rangadó lesz a javából, hiszen a győztes kiszoríthatja ellenfelét a dobogós...

Küzdelmes Cápa hét volt

Az NB II.-es női kézilabda bajnokság 7. fordulójában a felnőttek mellett az ifi és a serdülő csapatok léptek pályára a Ceglédi Kék Cápák színeiben. Mindhárom találkozónak a Gál József Sportcsarnok adott otthont és mindegyik meccs küzdelmes félidőket hozott. Szerdán a...

Remek Ceglédi KK SE utánpótlás győzelmek

Az ifjúsági csapat Orosházán lépett pályára.Végig kiélezett mérkőzésen szűk vereséget szenvedtünk. Orosházi FKSE-Linamar-CEGLÉDI KKSE 21-19 (9-9)Pető(kapus),Bobán,Dávid Endre,Boda 1,Muhari,Maradics,Müller 1,Ócsai 5,Magyar 1,Makai 3,Peszeki 4,Dávid 1,Kiss 3,Orosz Serdülő:Felnőtt csapatunkhoz hasonlóan Algyőn léptek pályára...

Itthon lehet őszi bajnok a Cápák serdülő csapata

4-én szerdán itthon játssza őszi utolsó tét mérkőzését a III. oszt. leány serdülő kézilabda bajnokságban versenyző Ceglédi Kék Cápák korosztályos csapata. A Cápa lányok eddig minden meccsüket megnyerték és ha legyőzik a vendég Abonyt is, akkor itthon...

Női kézilabda utánpótlás eredmények

Mozgalmas hetet zártak a Ceglédi Kék Cápák utánpótlás csapatai. Az ifi Tápiószentmártonban, a serdülő Száron, az U14 Abonyban, az U12 Érden, az U10 pedig Tápiószentmártonban lépett pályára bajnoki mérkőzéseken. Eredmények:

3 Cápa korosztály hazai tornája Cegléden

A nyári szünet kezdete előtt egy héttel, 8-án szombaton szezon záró tornát rendez a Ceglédi Kék Cápák Se a Gál József Sportcsarnokban. A résztvevő U12, U14 és serdülő korú 11 csapat mindegyike díjat kap, az első három...

Győzelemmel zárták az évet az U14 Cápák

A leány kézilabda U14 Területi Bajnokság felsőházának első fordulójában szombaton Tápiószentmártonban a Gyomaendrőddel játszott a Ceglédi Kék Cápák korosztályos csapata. Az év utolsó játéknapján a ceglédi lányok nagy csatában győzték le ellenfelüket. Gyomaendrődi...

Győzelemmel búcsúznának a hazai pályától a Cápák

14-én vasárnap játssza a szezon utolsó hazai meccsét a Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata, akik újabb győzelemmel búcsúznának a Gál József Sportcsarnoktól. Remek tavaszt produkált eddig a Cegléd, hét mérkőzésből hatszor nyerni tudtak, így esélyesként fogadhatják a...

Újabb fontos meccset nyertek a serdülő Cápák

A III. osztályú leány serdülő kézilabda bajnokság 13. fordulójának hétközi mérkőzésén a 3. helyezett Szigetszentmiklóst fogadta a listavezető Ceglédi Kék Cápák korosztályos csapata. A Cegléd nyert, megerősítve ezzel első helyét és hat pontra növelve a két gárda...

CKK SE ifi ezüstérem a Szent István Kupán

Idén tizedik alkalommal került megrendezésre a ceglédi Gál József Sportcsarnokban az ifjúsági csapatok számára meghirdetett Szent István Kupa. A tornán a He-Do. B.Braun Gyöngyös, a Mizse KC, a hazai Ceglédi...

Szerdán hazai serdülő csúcsrangadó

20-án szerdán az őszi első helyért játszik Cegléden az eddig száz százalékkal teljesítő két csapat a leány kézilabda serdülő bajnokság "G" csoportjában. A Ceglédi Kék Cápák és a Kecskeméti Sportiskola rangadója 17:30-kor kezdődik a Gál József Sportcsarnokban....

Hazai ifi és serdülő Cápa meccsek szombaton

A III. oszt. női kézilabda serdülő és ifi bajnokság tavaszi utolsó hazai bajnoki mérkőzésein szombaton mindkét Cápa korosztály győzelmi eséllyel lép pályára. A Ceglédi Kék Cápák ifi csapata 15:00 órakor a BVSC Tempót fogadja, akikkel ősszel döntetlent...

Ceglédi KK SE ifi bravúr a záró fordulóban

A múlt heti idegenbeli győzelem után az őszi záró fordulóban hazai pályán is bravúr győzelmet aratott a Ceglédi KK SE ifjúsági csapata: -A nagyon jó erőkből álló, a tabella harmadik helyezett Gyöngyöst láttuk vendégül....

Szerdán izgalmas rangadót játszanak itthon a serdülő Cápák

Négy fordulóval a leány serdülő III. Oszt. kézilabda bajnokság befejezése előtt igazi rangadót játszik itthon a Ceglédi Kék Cápák serdülő csapata. A jelenleg 3. helyen álló Szigetszentmiklós látogat Ceglédre 10-én szerdán 17:30-kor, akiknek épp a helyére...

Férfi kézilabda utánpótlás eredmények

U-13 as csapatunk is gőzerővel készül a bajnokságra. Az elmúlt két szombaton is felkészülési tornán vettek részt. A Veresegyházán megrendezésre kerülő felmérőn a Veresegyház,Diósd,Vecsés,Dunakeszi,Haladás,Cegléd részt vevők között bronz,Törökszentmiklóson a helyieket és a Mezőtúrt...