2.4 C
Cegléd
2024. április 20, szombat

asztalitenisz

Asztalitenisz eredmények

Férfi NB I. A legmagasabb osztályban játszó csapat hozta a "kötelezőt". A vártnál simább győzelem sikeredett, így magabiztosan várhatjuk a következő bajnoki fordulót. Szuperinfó-CVSE  - Egri Áfész  14 :4 Győztek: Katona Gergely 3, Bartus Csaba 3, Kovács Sebestyén 3, Bogádi Imre 3,...

Remek asztalitenisz rajt

Megkezdődött az asztalitenisz NB I. tavaszi szezonja, melyben az első csapatunk rögtön a Nyíregyháza után elhelyezkedő Apagyra látogatott.A kicsit megkésett érkezés miatt álmosan kezdett a csapat. Mindkét páros elúszott ugyan, de aztán Bogádi Imre és Kovács Sebestyén nagy csatában...

2014 tervei – asztalitenisz

Sorozatunk harmadik részében a Szuperinfó-CVSE Asztalitenisz Szakosztály 2014 évi célkitűzéseit Gergye Zoltán Szakosztályvezető ismerteti olvasóinkkal :  - A csapatokkal kezdeném.  A női NB I. 11 fős mezőnyében a 7. helyen állunk, ami a vártnál jobb. Természetesen  jó lenne a szezon  végén...

Asztalitenisz amatőr házi verseny

A 2013-as év utolsó „amatőr” edzésén 19-én egy házi versennyel búcsúztattuk az óévet. Két 5-ös csoportba osztottuk a játékosokat ahol mindenki játszott mindenkivel, majd keresztbejátszás és a végső helyek kijátszása következett. Az estét oldott, kiváló hangulatú beszélgetés követte és a...

Asztalitenisz eredmények

Női NB I.    Rangadót rendeztek a lányoknál ahol ismét nagy csatában sikerült nyerni.Az ellenféltől egy játékos hiányzott, nálunk Orosz Adrienn betegen játszott, ennek is betudható a szoros végeredmény. Az őszi szezont a lányok a 6.helyen zárták, ami nagyszerű eredmény a...

Asztalitenisz nagyüzem férfi győzelmekkel

NB I. Női   A tabella második helyezettje látogatott hozzánk és ez látszott is.Egységes jó csapat benyomását keltették rutinos játékosokkal.A párosban kis különbségű vereséget szenvedett a Tóth-Fórizs alkotta együttes egyéniben meg-meg szorongattuk őket de egyértelmű volt az ellenfél sikere. Szerdán előrehozott...

Sikeres asztalitenisz hétvége

Férfi NB I. Jóval szorosabb mérközésre számítottunk főleg annak fényében hogy Bartus Csaba komoly térdsérüléssel bajlódik.Az igazsághoz az is hozzá tartozik hogy az ellenféltől egy igen erős játékos hiányzott, de a csapat érdemeiből semmit sem von le. Floratom-Szeged AC I -...

Asztalitenisz újonc ranglista verseny

A sikeresen megrendezett serdülő versenyt követően kaptuk a felkérést, hogy az újonc területi verseny is itt kerüljön lebonyolításra. A Damjanich utcai sportcsarnokban 80 induló, plusz kísérők (szülők,edzők stb) voltak jelen ami egyrészt örömteli, másrészt nagy kihívást jelentett a szervezőknek a...

Asztalitenisz eredmények

Női NB I.    Soltvadkerti ASE I. -Szuperinfó CVSE  15:3 Győztek: Fórizs Dorottya 1,Tóth Ildikó 1,Kecskeméti Cintia 1   A bajnoki címért küzdő Soltvadkert megérdemelten nyert, játszmagyőzelmeket sikerült szerezni  ugyan de többre nem futotta most.   Férfi NB III.     Szuperinfó CVSE II.- Jászberényi ASE 12:6 Győztek:Bozsó...

14 asztalitenisz érem a nagykőrösi utánpótlás versenyről

  Nagykőrösön rendezték a Petőfi Kupa Újonc Serdülő Utánpótlás Versenyt. Szeged, Vác, Budaörs, Dunaharaszti és a  BVSC játékosai képviseltették magukat a versenyen, mely remek lehetőség volt a tapasztalat gyűjtéshez a gyerekeknek. A legeredményesebb csapatnak járó serleget a Szuperinfó CVSE Asztalitenisz Szakosztály nyerte.    Eredmények: fiúk Újonc III....

Asztalitenisz vereség a rangadón

Igazi rangadó volt az asztalitenisz férfi NB I keleti csoportjában.A tabella 2. és 3. helyezettje találkozott Budapesten a Postás Rónai utcai sportcsarnokában. Papiron a Szécsény esélyesebb volt,de készültünk a kellemes meglepetésre. A párosok után egy-egy volt az állás, érdekesség mindkét páros...

Asztalitenisz eredmények

Női NB I Orosházi ASE - Szuperinfó CVSE 17 : 1    Győztek: Orosz Adrienn Nem tudtunk a legjobb felállásban játszani, amely a tisztes helytálláshoz elég lehetett volna. Az extra ligával felérő játékosállománnyal rendelkező Orosháza méltán reménykedhet a bajnokság megnyerésében a szezon...

Értékes pontok az asztaliteniszezőknél

Előrehozott mérkőzést játszott a két együttes mivel Kovács Sebestyénnek a Cegléd ifjúsági korú játékosának az adott fordulóban Top 12 országos versenye lesz. A két együttes legendásan nagy csatát vív egymással már évek óta,természetesen ez most sem volt másképp.Az ellenfél erre...

Fölényes asztalitenisz győzelem

Asztalitenisz Női NB I.    Dunaújvárosba látogatott a női csapat ahol az eddig nyeretlen hazai együttessel játszott.A lányok magabiztosan, jól játszva győztek a papírformának megfelelően.Egy percig sem forgott veszélyben a ceglédi lányok sikere mellyel összesen már 3 győzelemmel rendelkeznek a...

Asztalitenisz arany és bronz

Országos Újonc és Serdülő Fiú ranglistaverseny, Bp Ormai László sportcsarnok   Eredmények:   Újonc korcs. U-10 I.Ócsai Máté Szuperinfó CVSE    U-13 Összevont korosztály III.Velkey József Szuperinfó CVSE   legjobb 32-közé jutott :   Orbán-Kabdebó Aba,Ócsai Máté   A legkisebb korosztállyal kezdődött a verseny 24 indulóval.A csoportkörök után Máté játszmavesztés nélkül jutott fel a...

Asztalitenisz eredmények

Férfi NB III. A Kakucs együttese látogatott el Ceglédre  szombaton.A simának tűnő eredmény jóval szorosabb is lehetett volna ha az ellenfél legjobbja is itt van. Velkey József gyenge és enervált játékát a többiek kompenzálták.Mivel csak 3 játékossal állt fel az...

Asztalitenisz bajnoki sikerek

A hétvégén újabb bajnoki fordulót játszottak asztaliteniszezőink. A CVSE versenyzői mindegyik osztályban diadalmaskodtak. Eredmények: Női NB I. Szuperinfó-CVSE I – Postás IV.  10:8                Győztek:Fóris Dorottya 4,Orosz Adrienn 3,Tóth Ildikó 1 illetve a Fórizs Dorottya-Orosz és Tóth Ildikó-Király Melinda párosok. Ismét izgalmas mérkőzést hozott...

Asztalitenisz ranglista verseny

I. osztályú felnőtt férfi és ifjúsági asztalitenisz ranglista versenyt rendeztek Szombathelyen Vörsas Kupa néven. Az ifjúsági és felnőtt mezőnyben Kovács Sebestyén, míg  a felnőtteknél Katona Gergely képviselte a ceglédi színeket. Ifi párosban Kovács Kramarics Gergellyel az oldalán legjobb 8 közé...

Asztalitenisz győzelmek

   A nőknél is megkezdődött az NB I-es pontvadászat, ahol az alsóházi rangadó óriási csatát hozott.A pechesen elvesztett párosok után,(mindkettőt 3:2 arányban)az Orosházáról igazolt Fórizs Dorottya vezérletével sikerült kiegyenlíteni. 6:6 után átvették a vezetést és azt nem is engedték ki a kezükből a...

Sikeres asztalitenisz bajnoki rajt

Szombat délelőtt a Dabas NB III-as, délután az Apagy NB I-es együttese látogatott a CVSE sportcsarnokba. A tavalyi bajnokságban 3. helyen végzett Dabas nem jelentett komoly „problémát” a megyei bajnokság után magasabb osztályban induló ceglédi játékosoknak. Meggyőző fölénnyel magabiztos játékkal...

Asztalitenisz ranglista verseny

BVSC Évadnyitó Nemzetközi Utánpótlás Ranglista Verseny Budapest  Újonc (U12)   Legjobb 16 közé került Szabó Márk(Szuperinfó-CVSE)   U13 összevont   5.hely: Velkey József(Szuperinfó-CVSE) 32 közé került jutott Szabó Márk(Szuperinfó-CVSE) 48 között végzett Orbán  Kabdebó Aba(Szuperinfó-CVSE)   Az újonc korcsoportos versenyszámmal kezdődött a szokásos évadnyitó.A legkisebbek között (U11) indult Ócsai Máté(U10)...

Dobogós asztalitenisz helyezések

Szent István Kupa Karcag A 2013/2014-es versenyszezon első felnőtt megmérettetését Karcagon rendezték, ami a játékosok és az edzőknek jeleztek vissza hogy hogyan áll a felkészülés. Kiválóan szerepelt az idén Ceglédre igazolt  Katona Gergely aki 2. lett a közel 50 fős nemzetközi mezőnyben míg Zakar...

Péter Aladár megállíthatatlan

IX.Termal Kupa Nemzetközi Asztalitenisz Verseny Harkány A Balatonfüredi versenyt követően egy hónap telt el, és ismét egy rangos nemzetközi megmérettetés következett melynek természetesen résztvevője volt Péter Aladár a Szuperinfó-CVSE játékosa is. Aladár korcsoportjában 28 induló volt ami igen jelentősnek mondható....

Péter Aladár verhetetlen volt

IX.Tibhar Kupa Senior Nemzetközi Asztalitenisz Ranglista Verseny, Balatonfüred Június végén rendezték a 9.nemzetközi versenyt ahol közel 200 induló vett részt. Péter Aladár  korcsoportjában 22 játékos szerepelt. A csoportküzdelmek során egy döntő játszmás mérkőzése volt ugyan,de magabiztosan jutott a 16-os főtáblára. Ott...

Két hét asztalitenisz tábor

A CVSE asztalitenisz szakosztálya nyári tábort szervezett, melyre két turnusban lehetett beíratni az érdeklődőket. Az elmúlt két hétről Gergye Zoltán szakosztály vezetőt kérdeztük. Egész nap veletek voltak a gyerekek. Milyen programokat biztosítottatok nekik ? -Így van, nyolctól öt óráig voltak...

Asztalitenisz Bajnokság

Országos Újonc és Serdülő Asztalitenisz Bajnokság Dunaújváros   Az év legrangosabb utánpótlásversenyét rendezték Dunaújvárosban ahol a Szuperinfó-CVSE 5 fiatallal is képviseltette magát. A legfiatalabb korosztályban Ócsai Máté nagyon szépen szerepelt, csoportmérkőzések után ahol nem talált legyőzőre még egy kört ment és így a legjobb...

Harczi Zsolt felmondott

Harczi azt mondta: ügyvédje útján közölte kedden a szövetséggel a döntését, miután hat hónapja nem kapott fizetést és három hónapja az útiköltségét sem fizették ki. "Így nem tudom tovább ellátni a munkámat" - jelentette ki a 46 éves Harczi, aki...

Nagyüzem az asztaliteniszezőknél

Az elmúlt napon három fronton is helyt kellett állnia a CVSE asztaliteniszezőinek.  Férfi NB I   Az utolsó forduló papírforma eredményt hozott,a már kieső Szolnok tartalékosan felállva nem tudta felvenni a versenyt a már 2. helyezett Szuperinfó-CVSE csapatával. Szuperinfó CVSE I. -...

Asztalitenisz eredmények

Pest Megye Bajnokság   A Gödöllő 3. a Cegléd 5 volt a mérkőzés előtt.Koroknay Tamás simán játszma veszteség nélkül nyerte a meccseit, az ellenfél többnyire védekező stílúsú játékosai "feküdtek" neki .Ellentétben a fiatal Velkey Józsefnek aki kicsit türelmetlenül játszott ellenük.Bozsó...

Asztalitenisz győzelmek

Férfi NB I.     A házigazda Gödöllő a találkozó előtt 3 ponttal vezette a tabellát a Cegléd előtt.  2 fordulóval a vége előtt nem volt mindegy az eredmény ,végig fej-fej mellett haladtak a csapatok. A Ceglénél Bartus Csaba 3,  míg az ellenfélnél Daru...