Az idei utolsó fordulókat rendezték  az NB I. és a Pest Megyei asztalitenisz bajnokságban egyaránt. Sajnos nem az elvártaknak megfelelően alakult az eredmény az első csapatnál, a harmadik számú ceglédi együttes eredménye „borítékolva” volt.
 
NB I.
 
Univer Kecskemét I. – Szuperinfó- CVSE I. 14:4
 
Biedermann Dániel 2,Bogádi Imre 1 és a Biedermann Dániel-Molnár Gergely páros
 
A négy és fél órás meccsen szinte semmi nem jött össze.A mérkőzés elején rengeteg szoros szettek közül alig sikerült egyet-egyet megnyerni és ez a játékosok önbizalmát igen megtépázta.Sajnos nagyon korán eldőlt a meccs már 9:2-re is vezettek A végeredmény nem tükrözi a valós eredményt. Az ellenfél edzője elmondása szerint egy szavuk nem lehetett volna ha döntetlen vagy ceglédi győzelem születik. A kecskeméti terem abszolút nem fekszik nekünk pont ellentéte a miénknek lassabb és a labdák teljesen más ritmusban érkeznek.Természetesen ez nem indok az ilyen nagy arányú vereségre. Reméljük a tavaszi visszavágón sikerül rendezni a sorokat és ellenkező előjelű ceglédi siker lesz.
 
Pest Megye „A”  
 
Kakucs SEI- Szuperinfó- CVSE III. 13:5
 
Győztek:Varga Attila 3,Péter Aladár 2
 
A második helyezett otthonába látogatott a megyei csapat és a tisztes helytállás sikerült Varga Attila és Péter Aladár vezérletével.
 
Jelenleg az NB I-es csapat 5. az NB II-es és a Megye A-s pedig 4 helyen várja a folytatást tavasszal egy pontra lemaradva az érmet jelentő pozíciótól. Rengeteg sérülés és nemzetközi verseny hátráltatta a csapatainkat.A szezon nagy részében tartalékosan álltak fel csapataink ehhez képest jelenlegi pozíciónk kimondottan jónak mondható.
 
-Gergye Zoltán-
Equipment for table tennis - racket, ball, table
Equipment for table tennis – racket, ball, table

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here