A tízedik fordulóval megkezdődtek a bajnokság visszavágó mérkőzései. A helyezésekben nem volt különösebb változás. A góllövőlistán 12 góllal átvette a vezetést Dely Gábor  a Kedvencek gólvágója.

Kevésnek bizonyult a Kedvencek nagy akarása és gólfelelősük, Dely Gábor két gólja az Ágyúsok ellen. Holló György csapatában eredményesebb volt házi gólkirályuk Petró Zoltán, aki mesterhármasával járult hozzá csapata 5-3 arányú győzelméhez. A forduló rangadója a Pákozdi Hús – Mediterrán Pékség összecsapás látványos mérkőzést hozott. Felváltva forogtak veszélyben a kapuk és felváltva vezettek a csapatok, de a végén egy – egy ponttal kellett megelégednie a csapatoknak. Ez a döntetlen eredmény a címvédő első pontvesztése volt. Félidőben még a Revans vezetett 2-1-re, de fordulás után az Autó Kelly nagyobb sebességre kapcsolt és ezt a tempót, illetve a gyorsabb játékot nem tudta követni a Revans. A második félidei jó játékának köszönhetően az egyre jobban magára találó Autó Kelly Keverton nyert 4-2 arányban. A HU-FA Bt továbbra is két meghatározó játékosa nélkül lép pályára. Hiába a nagy létszám, a támadások szervezése és befejezése nem sikerül nélkülük. A Showder Club sikeresebben oldotta meg meghatározó játékosának, Oldal Tibornak a pótlását Laczkó Milán személyében, aki ezen a mérkőzésen is két góllal segítette csapata 3-0 arányú sikerét. A Jazz Cafe szekere nagyon döcög. Hiába vezetnek rendszeresen az első félidőkben, a második játékrészre rendszeresen szétesnek. Így volt ez a hullámzó teljesítményt nyújtó CFE ellen is. Félidőben 1-0 a Jazz javára, végeredmény 3-3, ami a helyszínen látottak alapján hízelgő a Jazz Cafe számára.

Eredmények :

Kedvencek – Ágyúsok  3-5,   Mediterrán Pékség – Pákozdi Hús  4-4,   Revans – Autó Kelly Keverton 2-4, Showder Club – HU-FA Bt  3-0,  CFE – Jazz Cafe  3-3

-Szabó Attila-

teremfoci

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .