A hétvégén szakosztályunk csapatainak zöme hazai medencében játszotta le a bajnokság következő fordulóját.

A szombati napon először a Budapest serdülő bajnokságban szereplő csapatunk ugrott a medencébe a Budapesti Honvéd ellen. Ez a csapatunk egy évvel fiatalabb játékosokkal szerepel ebben a bajnokságban, mint ahogy a kiírásban szereppel.

A mérkőzés első negyedében a kötelező szoros emberfogásos védekezés nem kedvezett a fiatalabb ceglédi csapatnak, de a második negyedtől, amikor már a zóna védekezést lehetett alkalmazni kiegyenlítődött a játék, olyannyira, hogy az utolsó két negyedet megnyertük. A mérkőzésen kiemelkedő volt Medveczky Gábor, Kiss Máté, Soós Titusz valamint jól védett Veres Huba. 

Ceglédi VSE – Budapesti Honvéd Sportegyesület 8 – 12

Gólszerzők: Medveczki Gábor 2, Kiss Máté 2,  Soós Titusz 2, Kecskeméti Koppány, Orosz Zoltán

A serdülő bajnoki mérkőzés után felnőtt férfi csapatunk ugrott a medencébe és fogadta a BVSC- Zugló gárdáját. A találkozó kiegyenlített volt egészen az utolsó negyedig. Az utolsó negyedre elfáradtunk és ebben a negyedben több olyan játékvezetői ítélet is született, a mi hátrányunkra, amit ellenfelünk maximálisan kihasználva győzedelmeskedett felettünk.

Ceglédi VSE – BVSC-Zugló 9 – 13

Gólszerzők: Fodor Richárd 3, Simon Balázs 2, Simon Gábor, Fazekas Gergő, Vincze Norbert, Tószegi Zoltán   

A szombati napon továbbá a Rusorán Péter 2006 gyermek bajnokságban szereplő csapatunk 14 órai kezdéssel Budapesten a BVSC uszodájában az UVSE vendégeként játszott. A mérkőzésre betegségek és tehetséggondozó edzések miatt hiányosan érkeztünk, de a vízbe ugró játékosok maximális akarattal és harciassággal vették fel a küzdelmet a jobb játékosokból álló ellenfelünkkel szemben. A meccs kimenetele már az első negyedben eldőlt, de dicséret illeti a csapat összes tagját, mivel a lefújás pillanatáig tisztességesen küzdöttek és emelt fővel hagyhatták el a medencét a vereség ellenére.

UVSE – Ceglédi VSE  20 – 4

Gólszerzők: Fábián Olivér, Gujka Dominik, Kecskeméti Koppány, Szabó Attila

A szombati nap zárásaként hazai környezetben fogadta a Kőnigh György 2008 gyermek bajnokságban szereplő csapatunk az UVSE csapatát.

A mérkőzés feléig egy nagyon szoros eredményt tudtunk tartani és a fizikailag nagyobb ellenfelekről több alkalommal is sikerült akciógólt lőni. A meccs 3. negyedében két kezdőjátékos is kiesett a csapatunkból egy játékos nagyon téves játékvezetői ítélet miatt valamint egy játékos sérülés miatt. Az erősebb cserepaddal rendelkező ellenfél pluszban kihasználva az előbb említett hátrányunkat magabiztosan átvette a vezetést, így vereséggel zártuk a hazai játékot.

Ceglédi VSE – UVSE  5 – 9

Gólszerzők: Rétyi Roland 2, Darányi Csanád, Bori Noel

A hétvége folytatásaként országos leány gyermek, serdülő csapatunk Hódmezővásárhelyen vendégszerepelt vasárnap.

A gyermek mérkőzésen magabiztos győzelmet arattunk, ahol több fiatalabb játékos is kapott játéklehetőséget, amit gólokkal köszöntek meg. Gratulálok a lányoknak így a csapat 3/3 győzelemmel jelenleg vezeti a tabellát.

HVSC – Ceglédi VSE  6 – 17

Gólszerzők: Borsos Blanka 4, Bíró Lola 3, Darányi Csenge 3, Détári Georgina 3, Détári Viktória 2, Maracska Dóra, Pintácsy Fanny

A gyermek meccs után közvetlenül kezdődött a serdülő mérkőzés, amire a csapat elfáradt, hisz gyermek csapatunk nagy része adja a serdülő csapatot. A mérkőzés nehéz, küzdelmes volt, igaz sok-  sok hibával, de megszereztük a győzelmet. A vasárnapi napon több hiányzónk volt, melyet a többiek pótoltak, és végig küzdöttek.

HVSC – Ceglédi VSE  5 – 9

Gólszerzők: Patonai Nóra 3, Héda Benita 2, Konfár Adrienn 2, Bíró Lola, Maracska Dóra

-Zám Attila-

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .