A hétvégén szakosztályunk csapatainak a bajnokság idegenben folytatódott, mivel a hazai medence feletti sátorbontási munkálatok ezen a héten zajlottak.

A felnőtt vízilabda csapatunk az OB1/B-ben szereplő Honvédhoz látogatott Budapestre. A szezon egyik legjobb, főként fegyelmezett játékát nyújtva nyert magabiztosan. Az egész csapat dicséretet érdemel.

BHSE – Ceglédi VSE  4:10

Gólszerzők: Simon Balázs 6, Hajek Zsombor 2, Simon Gábor, Muth Dániel

A szombati napon szintén Budapesten ugrott medencébe a Markovits Kálmán 2006 gyermek bajnokságban szereplő csapatunk az ASI-Vasas vendégeként. A csapat a mérkőzés előtti taktikai megbeszélésen elhangzottakat maximálisan betartotta és csapatként játszva győzedelmeskedett magabiztosan egy nagyon nehéz mérkőzésen.

Ceglédi VSE – ASI Vasas   9:4

Gólszerzők: Kecskeméti Koppány 6, Fábián Olivér 2, Farkas Zalán

A vasárnapi napon utánpótlás fiú gyermek, serdülő, ifjúsági csapatunk Csongrádon ugrott a medencébe.

Az első mérkőzésen a sokkal jobb erőkből álló hazai csapat már az első játékrészben nagy előnyre tett szert. A meccsre a sátorbontási munkálatok miatt egy vízi edzéssel tudtunk készülni, ami meg is látszott a játékunkon. A találkozón mindenki játéklehetőséget kapott ezzel is készülve a jövő heti fontos meccsre.

Koelner- Csongrád – Ceglédi VSE     21:6

Gólszerzők: Fekete Ákos 4, Tarbály Zoltán, Szendrei Dávid

A második mérkőzést gyermek csapatunk játszotta, ahol mélyen a tudás szintünk alatt játszottunk megérdemeltünk veszítettük el a meccset.

Koelner- Csongrád – Ceglédi VSE     7:6

Gólszerzők: Kecskeméti Koppány 3, Szendrei Dávid 2, Soós Titusz

A napzárásaként ifjúsági csapatunk játszott. A csapat folytatva a mélyrepülését, az ősszel 20:4-re vert Csongrádtól szenvedett el újabb vereséget. A csapat mentségére szolgáljon, hogy a szezon eleje óta négy játékos fejezte be a vízilabdát.

Koelner- Csongrád – Ceglédi VSE     9:5

Gólszerzők: Tószegi Zoltán 2, Rajkort Zsolt, Korb Zsombor, Forgó Martin

-Zám Attila-

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..