Leány gyermek bajnokság:

Ceglédi VSE – KESI (Kecskemét)    7:12

Ceglédi gólszerzők: Darányi Csenge 3, Sipos Laura 2, Patonai Nóra, Fodor Kamilla

A gyermek csapat, előző mérkőzésekhez képest, sokkal jobban küzdött, több szép megoldást is láthatunk, még a van hova fejlődnünk és sokat kell dolgoznunk.

 

Serdülő leány bajnokság:

Ceglédi VSE – KESI (Kecskemét)    13:8

Ceglédi gólszerzők: Máté Diána 4, Takács Kata 3, Patonai Nóra 3, Orbácz Nagy Anna, Darányi Csenge, Sipos Laura

A serdülő lányok a mérkőzés elején több gólos előnnyel fordulhattak a második félidőre, de a harmadik negyedre kicsit kiengedtünk és ellenfelünk felzárkózott, de a mérkőzés utolsó negyedét 5:1-re megnyerve bebiztosítottuk a győzelmet!

 

BVLSZ 2006 gyermek bajnokság:

YBL WPC – Ceglédi VSE      8:12

Ceglédi gólszerzők: Fábián Olivér 4, Gujka Dominik 3, Kecskeméti Koppány 3, Konfár Dániel, Csizmadia Bence

A mérkőzés első pár perceiben ellenfelünk szerezte meg a vezetést, mert sajnos mi a kidolgozott helyzeteinket nem tudtuk gólra váltani helyette kapufára lőttük azokat. Az első negyed végére viszont magunkra találtunk és átvettük a vezetést, amit magabiztosan tartottunk a meccs végéig. A fegyelmezett védekezéssel rengeteg labdát szereztünk, és ebből gyors támadásokat indítottunk. A 4 gólos győzelem nem tükrözi a két csapat közti különbséget.

 

OB1/B

UVSE – Ceglédi VSE   12:7

Ceglédi gólszerzők: Simon Gábor 2, Simon Balázs 2, Kraxotin Maxim 2, Bereczki Miklós

A mérkőzést nagyon jól kezdtük 5:3 vezetésre tettünk szert, de sajnos az első negyedet követően a második és a harmadik negyedben sok olyan ítélettel sújtotta a csapatot a meccset vezető játékvezető páros, ami által játékunk szétesett, fegyelmezetlenné vált. 

 

A hétvégén hazai környezetben szereppel a szombati napon a BVLSZ 2005 gyermek bajnokságban szereplő csapatunk az UVSE ellen 12.30 órai kezdéssel valamint felnőtt férfi OB1/B csapatunk 17 órai kezdéssel Kaposvár csapatát fogadja. Minden szurkolót szeretettel várunk! 

-Zám Attila-

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here