Az első mérkőzések az alapozást követően

A ceglédi vasutas sportegyesület vízilabda csapatai a hétvégén a téli alapozást követően folytatták a bajnokságot. A szombati napon legifjabb 2004-es csapatunk Budapesten a Köér utcai uszodában játszottak a Szombathely csapata ellen, ahol sajnos kikaptak 16:2-re. A csapat egy jobb csapa ellen játszott rossz játékkal és ennek köszönhető ez a nagy arányú vereség. A szombati napon a 2002-es csapatunk is Budapesten a Hajós Alfréd uszodában szállt vízbe, ahol a betegségekkel küzdő csapatunk először Dunaújváros csapatát 11:5-re, majd a Vidám Vízilovak csapata ellen 11:7-re nyerte meg a mérkőzéseit. A csapat nagy küzdeni akarással játszott és a betegségek ellenére megmutatták, hogy téli felkészülés jól sikerült, mivel az őszi fordulóban mindkét csapattal szoros meccset játszottunk. A felnőtt férfi OB I/B-s csapatunk hazai környezetben szintén szombaton játszott az UVSE csapata ellen, ahol 10:14-es arányban kaptunk ki. A csapat a mérkőzés elején rengeteg hibával játszott és ezeket kihasználva ellenfelünk meglépett. A hátrányt a harmadik negyedre ledolgoztuk, de a végére elfáradtunk és ennek köszönhető a négy gólos vereség. A vasárnapi napon országos fiú utánpótlás csapataink Békéscsabán vendégeskedtek, ahol gyermek csapatunk 13:8-ra, serdülő csapatunk 15:11-re, Ifjúsági csapatunk 24:15-re kapott ki. Mindhárom csapatunk kapkodva szezon eleji formában játszott, aminek következtében rengeteg eladott labdánk volt valamint helyzeteinket rendre kihagyva ellenfelünk megszerezte a vezetést és győzelmeskedett felettünk.

A jövőhéten férfi felnőtt csapataink idegenben játszanak a szombati napon. Az országos utánpótlás fiú és lány csapataink vasárnap  hazai környezetben szállnak vízbe. A fiúk Csongrád korosztályos csapatai fogadják 10 órai kezdéssel, míg lány csapataink a délután folyamán a fiú mérkőzéseket követően  az ASI csapatai ellen játsszák első tavaszi meccseiket. Szeretettel várunk minden szurkolót!

-Zám Attila-

vizilabda 14

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .