Az elmúlt hétvégén a Ceglédi VSE felnőtt vízilabda csapata mellett több utánpótlás  korosztály is vízbe szállt. A bajnoki pontokért vívott találkozókon öt mérkőzésből négyszer a ceglédiek nyertek. Zám Attila tudósítása:

A hétvégén a szombati napon Budapesten szerepelt a Königh György 2006 gyermek bajnokság szereplő csapatunk illetve Férfi Ob1/b felnőtt csapatunk. A napot a 2006-os csapat nyitotta a KÓPÉ UVSE ellen. A mérkőzés egy kicsit döcögősen indult számunkra, mivel rengeteg apró hibát követünk el valamint egyik meghatározó játékosunk már az első negyedben begyűjtötte a lehetséges három személyi hibát, amivel tovább súlyosbítottuk helyzetünket. A mérkőzés második felében viszont magunkra találtunk és magabiztossá vált a játékunk valamint egy- két kimagasló egyéni teljesítménynek köszönhetően jelentős előnyre tettünk szert, amit a meccs végig megtudtunk tartani így ezen teljesítményeknek köszönhetően a győzelmet is megszereztük. 

Ceglédi VSE  –  KÓPÉ UVSE     12:8

Ceglédi gólszerzők: Gujka Dominik 7, Kecskeméti Koppány 2, Farkas Zalán, Konfár Dániel

A szombati napon továbbá a felnőtt csapatunk szállt még vízbe a Neptun VSC vendégeként. A meccs eleje nem úgy sikerült, ahogyan terveztük, mert ellenfelünk 7:3-ra ellépett tőlünk. A mérkőzés második felében viszont igazi csapat munkának köszönhetően fordítani tudtunk és haza hoztuk a három pontot.

Neptun VSC  – Ceglédi VSE  12:15

Ceglédi gólszerzők: Simon Balázs 4, Ujházi Andor 3, Simon Gábor 2, Petrényi Botond 2, Práczky Károly, Hajek Zsombor, Szepesi Bence, Kraxotin Maxim

A hétvége további folytatásában a vasárnapi napon országos fiú utánpótlás csapataink Békéscsabára látogattak. Az első mérkőzést gyermek csapatunk játszotta, ahol óriási küzdelmes mérkőzésen szenvedett vereséget a csapatunk. Sajnos a harcos játék mellett egyéni hibák döntötték el a három pont sorsát. A végeredménytől függetlenül viszont minden játékost dicséret illeti valamint ki kell emelni kiemelkedő teljesítményük miatt  Tótin Patrik kapust és Fekete Ákost.

Békéscsaba – Ceglédi VSE   12:8

Ceglédi gólszerzők: Fekete Ákos 3, Szendrei Dávid 2, Csikós Gábor, Tarbály Zoltán, Medveczki Gábor

A nap második mérkőzése serdülő csapatunk játszotta, ahol a magabiztos játéknak köszönhetően már az első negyed végén  tetemes előnyre tettük szert, az  eredményjelző tábla  7:1 vezetést mutatott  javunkra. A mérkőzés hátra levő részében csapatunk öröm vízilabdát játszott igazi csapatként összedolgozva rengeteg helyzetet alakítottak ki és rendre gólokra váltották azokat. 

Békéscsaba – Ceglédi VSE     10:18

Ceglédi gólszerzők: Nagy Dávid 6, Milus Dávid 6, Rajkort Zsolt 2, Korb Zsombor, Forgó Martin, Csáti Márton,

Gáspár Tamás

Az utolsó mérkőzést ifjúsági csapatunk játszotta. A meccsen csapatunk játéka megszokotthoz képest lassú és pontatlan volt, ami sajnos jellemezte végig a találkozót. A végén viszont mi örülhetünk hisz nagy küzdelmek árán, de azért megnyertük a mérkőzést. A meccsen kiemelkedő teljesítményt mutatott a kapuban Bezzeg Marcell.

Békéscsaba  –  Ceglédi VSE   5:7

Ceglédi gólszerzők: Pusztai Bence 3, Petrényi Botond 2, Simon Balázs 2

A jövőhéten majdnem minden csapatunk hazai környezetben játszik. A keddi napon 10 és 11 órai kezdéssel országos lány  gyermek, serdülő csapatunk száll vízbe a Székesfehérvár ellen, majd azt követően a nap hátra levő részében délután 13 órai kezdéssel országos fiú ifjúsági csapatunk kezdi meg a mérkőzés sorozatot a Pécs ellen. Az ifik után 14.30-kor a gyermek csapatunk és 15.30-kor a serdülő csapatunk folytatja a küzdelmet.  A hétvégén szombaton 11 órai kezdéssel felnőtt csapatunk fogadja A-HÍD OSC Újbuda csapatát valamint a hétvége hátra levő részében vasárnap országos fiú csapataink 10 órai kezdéssel a Honvéd KPS csapata  ellen szállnak vízbe, majd délután a fiú mérkőzéseket követően 13 óra 45 perces kezdéssel lány csapataink küzdenek a bajnokságban következő ellenfelükkel az FTC Utánpótlás csapatával.    

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here