A vízilabda OB I/B hétvégi fordulójában a Ceglédi VSE szombaton itthon fogadta az MTK-t, a lány utánpótlás csapat pedig Székesfehérváron szállt vízbe. Zám Attila tudósítása:

A meccset jól kezdtük, az első negyedben érvényesült akaratunk a medencében és a negyed végére magabiztosan vezetünk. Ezt követően kiegyensúlyozottá vált a mérkőzés. Az utolsó negyedet döntetlennel kezdtük de magabiztos játékkal hoztuk 2:0-ra így a végén 10:8-ra győzedelmeskedtünk, így itthon tartottuk a három pontot.

Az utánpótlás csapataink közül vasárnapon csak lányaink szálltak vízbe a Székesfehérvár korosztályos csapatai ellen. A gyermek csapatunk a mérkőzés első felét rosszul kezdte és hibáinkat kihasználva ellenfelünk a második negyed végére 9:2-re vezetett. A meccs második felében taktikát váltottunk és ez mind támadásban és védekezésben nagy fordulatot hozott így a végére döntetlen lett a meccs végeredménye. A szabályok szerint viszont utánpótlás mérkőzés végeredménye nem lehet döntetlen ezért következett a büntetô párbaj, amit a ceglédi csapat megnyert így ezzel a meccset is 20:19-re. A serdülő lány csapatunk végig küzdött de a meccs végére elfáradtunk és kijött a két csapat közötti különbség így 5:15-re kaptunk ki.

A jövő héten csapataink közül hazai környezetben csak utánpótlás lány csapatunk játszik vasárnap, amikor is Gyôr csapatát fogadják. A gyermek mérkőzés 11 órakor kezdődik, majd utána 12 óra 30 perces kezdéssel játszik lány serdülő csapatunk.

Szeretettel várunk minden szurkolót!!

vizilabda 14

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here