A vízilabda szakosztály csapatai a hétvégén hazai környezetben játszott mérkőzéseken búcsúztatták a 2015-ös évet.

A szombati napon először a férfi, felnőtt OB1/B-s csapatunk játszott az OSC VSE ellen. A mérkőzést csapatunk 16:10-re megnyerte. Nagy szükség volt a győzelemre, mivel az utóbbi időben elvesztett mérkőzések miatt a csapat pszichikai hullámvölgybe került. A győzelemmel remélhetőleg segített ezen és a bajnokság 2016-os folytatásában kiegyensúlyozott játékkal menetel előre, ezzel minél jobb pozíciót kiharcolva a rájátszásra.

Szombat délután leány, gyermek csapatunk is győzelemmel búcsúztatta az évet. A Vidám Vízilovak korosztályos csapata ellen 16:12-es győzelmet aratott. A lányok minden megtettek, hogy a 3 pontot itthon tartsák. Az első két negyedben magabiztos játékkal olyan nagy előnyre tettek szert, hogy a végére a fáradtság és a kiállítások miatti létszámbeli megfogyatkozás ellenére is megtartották előnyüket és győzedelmeskedtek.

Vasárnap országos fiú, gyermek csapatunk magabiztos játékkal, 14-8-ra győzte le a csoportjában azonos pontszámmal bíró Vác csapatát. A csapat minden játékosa maximális teljesítménnyel, odafigyeléssel és a megbeszélt taktika betartásával játszott. A mérkőzést megnyerve a csapat bebiztosította második helyét a csoportjában.

A ceglédi vízilabda szakosztály köszöni a kilátogató szurkolóknak a 2015. évben nyújtott bíztatást és reméli, hogy a jövőben a sikeres eredményeknek köszönhetően minél több új szurkolóval találkozhatunk a mérkőzéseken.

-Zám Attila-

-fotó Kisfaludi István-

vizilabda- foto Kisfaludi Istvan

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here