A hétvégén dupla fordulóval folytatódott a Ceglédi VSE vízilabda szakosztály utánpótlás fiú országos gyermek, serdülő, ifjúsági csapatainak kiírt bajnokság, valamint a Kőnigh György 2006-os gyermek bajnokságban szereplő csapatuk is vízbe szállt Budapesten.

Pénteken az országos fiú utánpótlás csapatok Pécsen vendégszerepeltek. Az első mérkőzést a serdülő csapatunk játszotta, ahol az első negyed első két percében gyorsan lőttünk két gólt, majd ellenfelünk erre ebben a negyedben 7 góllal válaszolt, aminek köszönhetően kicsúszni látszott kezünkből a mérkőzés. A második negyedben a pécsiek leggólerősebb játékosát brutalitás miatt kiállították végleg és négy percben emberelőnyben játszottunk, melyet  kihasználva egyenlíteni tudtunk. A mérkőzés hátra levő része kiegyenlített volt, felváltva estek a gólok, de a vége előtt két perccel két kapufás góllal bebiztosította a győzelmét a Pécs csapata.

Pécs – Ceglédi VSE     13:11

Ceglédi gólszerzők: Tószegi Zoltán 3, Nagy Dávid 2, Fekete Ákos 2, Kochan Dániel, Rajkort Zsolt, Szabó Bendegúz, Csáti Márton      

 

A serdülők után ifjúsági csapatunk ugrott a medencébe, ahol rosszul, figyelmetlenül kezdtünk és ellenfelünk hat gólos előnyre tett szert. A mérkőzés hátra levő részében viszont feljavult támadó és védekező játékunk is, aminek segítségével ledolgoztuk a hátrányunkat, de a meccs végére elfáradtunk, és nem tudtuk bezsebelni a győzelemért járó három pontot.

Pécs – Ceglédi VSE     14:12

Ceglédi gólszerzők: Pusztai Bence 5, Szilágyi Márk 2, Bicskei György 2, Simon Balázs, Korb Zsombor, Petrényi Botond

 

Az ifik után napzárásaként gyermek csapatunk szállt vízbe a három pontért. A ceglédi csapatból betegség és egyéb elfoglaltságok miatt 6 játékos hiányzott, ez megpecsételte a mérkőzés kimenetelét. Kapusaink a mérkőzésen jól védtek az eredménytől függetlenül.

Pécs – Ceglédi VSE     18:5

Ceglédi gólszerzők: Fekete Ákos 3, Szendrei Dávid, Pálvölgyi Kristóf

 

A hétvége első napján szombaton a Kőnigh György 2006-os gyermek bajnokságban szereplő csapatunk  Budapesten a Honvéd vendégeként szállt vízbe. A csapat még most sem hevertük ki a betegségeket, de nem ez volt a fő oka  a vereségnek. Sajnos nagyon fegyelmezetlenül játszottunk és a megbeszélt taktikát be nem tartva rengeteget hibáztunk, amit az ellenfél jól kihasznált és ezáltal megérdemelten győzött.

HUVK SE – Ceglédi VSE    10:5

Ceglédi gólszerzők: Csernus Flóra, Fábián Olivér, Farkas Zalán, Kecskeméti Koppány, Kakuk Ákos

 

Vasárnap hazai környezetben folytatta az utánpótlás fiú országos ifjúsági, gyermek, serdülő csapatunk a Csongrád ellen. Az első mérkőzést ifjúsági csapatunk játszotta, amin a kezdeti botladozások után Simon Balázs és Petrényi Botond gólerős játékának köszönhetően nyertünk.

Ceglédi VSE – Csongrád VSE   20:7

Ceglédi gólszerzők: Simon Balázs 7, Petrényi Botond 7, Pusztai Bence 3, Milus Dávid 3

 

Az ifi mérkőzés után gyermek csapatunk játszotta le a Csongrád korosztályos csapata ellen a mérkőzését, amin nagy csatában sikerült legyőzni ellenfelünket. A sok hiányzó ellenére, taktikusan játszottunk és a negyedik negyedben lőtt 7 góllal megérdemelten nyertünk.

Ceglédi VSE – Csongrád VSE  15:11

Ceglédi gólszerzők: Fekete Ákos 8, Szendrei Dávid 4, Tarbly Zoltán, Kiss Máté, Medveczki Gábor

 

Vasárnap a serdülő csapatunk ugrottak be utoljára a medencébe, hogy megharcoljon a három pontért. A csapat nem a megbeszéltek szerint kezdte a mérkőzést és az első negyedben a kialakított helyzeteinket elszórakozva hibát hibára halmozva fegyelmezetlenül játszott. A szünetet követve a játékunk fegyelmezetté vált, de a szétszórtságunk megmaradt a meccs végéig és ezzel megnehezítve saját dolgunkat óriási küzdelem árán tudtuk megszerezni a győzelmet. A mérkőzésen Csáti Márton védekezésben, támadásban egyaránt kiemelkedő volt.

Ceglédi VSE – Csongrád VSE  9:8

Ceglédi gólszerzők: Tószegi Zoltán 3, Csáti Márton 2, Ecser Bence 2, Rajkort Zsolt, Nagy Dávid

-Zám Attila-

 

 

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here