Világjátékok győztes Demeter Judit, ezüstérmes Nagyistván Erika a LOSI DSE tollaslabdázója. 

Rendkívül sikeres nemzetközi megmérettetésen van túl a magyar delegáció, amelynek tagjai október 18. és 21. között Odense-ben, a skandináv ország harmadik legnagyobb városában vehettek részt rangos bajnokságon. Sipos Béla szakágvezetőként és delegációvezetőként, míg az örökös bajnok, szakágvezető-helyettes Cserni János második edzőként kísérte a sportolókat a nemzetközi tornán. A válogatott tagjai: Demeter Judit /Cegléd/, Nagyistván Erika /Cegléd/, Dinók Julianna /Solt/, Topjánszki László /Cegléd/, Csonti Mihály /Solt/, Lakatos Márió /Tiszakécske

A rutinos játékosnak számító, Világjátékokra készülő Demeter Juditnak (Losi DSE) női egyesben nem volt ellenfele, minden mérkőzését fölényesen nyerte. Játszott német, belga, dán tollaslabdázóval, de az összes vetélytársát könnyedén győzte le. Nagyistván Erika (Losi DSE) és Dinók Julianna (Solti Tornádó SE) nehéz divízióba került, nekik még egymással is kellett játszani, fejenként 6 meccsen léptek pályára, ami alaposan kivette az erejüket, de végig becsületesen küzdöttek. Első nagyobb versenyükön Erika az ötödik, Julianna a negyedik helyen fejezte be szereplését. Női párosunk nagy küzdelmek és csaták után ezüstérmes lett.

Férfi egyéni versenyzőink a két legerősebb divízióba kerültek, 6-6 ellenféllel játszottak. Lakatos Márió (Gyermekekért DSE) az első mérkőzésén túl idegeskedte magát, sajnos vereséggel kezdett, de utána az összes játszmát megnyerte, így ezüstérmes lett. Topjánszki László (Losi DSE) és Csonti Mihály (Solti Tornádó SE) összekerült egymással. Ebben a divízióban nagyon kiegyenlített volt a mezőny. Laci mindegyik meccsén 3 szettet játszott igy lehetett volna akár arany érmes is, ha több verseny tapasztalata van. A fiúknál nagyon szoros eredmények születtek, de a rutintalanság és az egy napon lejátszott sok meccs kivette a mieink erejét. Topjánszki László a negyedik, az Abu Dhabi világeseményre koncentráló Csonti Mihály pedig az ötödik helyezésig jutott.

A vegyes párosok mezőnyében nehézségek nélkül győzött kategóriájában a Világjátékokra hangoló Demeter Judit- Csonti Mihály kettős.

Fiú párosunk pedig a dobogó második fokára állhatott fel az eredményhirdetéskor. Topjánszki Lászlónak például ínhüvely gyulladással is meg kellett küzdenie, de hősiesen, fájós kézzel is derekasan helytállt.

Sipos Béla szakágvezető elégedetten értékelte versenyzőink szereplését, elmondta, hogy alig 5 hónappal a Nyári Világjátékok előtt Demeter Judit és Csonti Mihály itt mérhette fel, hogy hol tart a felkészülésben. Az eredmények azt mutatják, hogy jó úton haladnak. A viadal része volt egyébként a Dán Nyílt Tollaslabda Bajnokságnak, így a résztvevőknek lehetőségük volt a világ legjobb játékosainak meccseit is megnézni. Ez pedig hatalmas élményt jelentett mindannyiuk számára.

 

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .