A tavaszi közgyűléshez hasonlóan ismét patinás helyen, az ország első vidéki sportmúzeumában tartotta meg 2013. november 06-án rendkívüli közgyűlését a Pest Megyei Szabadidősport Szövetség.

PB060002

A tanácskozás előtt a Ceglédi Sporttörténeti Alapítvány (a szövetség legújabb tagszervezete) elnöke Magyar László rövid tárlatvezetést tartott a tagszervezetek képviselőinek. A gyűjtemény legfrissebb felbecsülhetetlen értékű darabjai a ceglédi születésű Zsengellér Gyula 39-szeres válogatott világbajnoki ezüstérmes (1938) Európa-válogatott, Európai aranycipős (1939, 1945) labdarúgó relikviái. Az 1999-ben Cipruson elhunyt legendás hírű labdarúgó földi maradványait kívánságának megfelelően 2013. november 23-án helyezik el végső nyughelyére Cegléden. A temetés után ünnepség keretében róla nevezik el a Sportmúzeum egyik emléktermét. 

A sporttörténeti gyűjtemény megtekintése után kezdődött az érdemi munka. A küldöttek elfogadták a szövetség alapszabályát, melynek módosítása a 2011. évi CLXXV. törvény (Civil törvény) hatályba lépése miatt vált szükségessé. Tisztújításra is sor került. Scherr Zoltánné dr. a Felügyelő Bizottság tagja nemrégen elhunyt. Az FB új tagjának Dely Mártát választották meg. A harmadik napirendi pontban Jezerniczky Attila ügyvezető elnök beszámolt az elmúlt időszak tevékenységéről, az elérhető pályázati lehetőségekről és a terület sporton belüli hátrányos helyzetéről is.

– Jezerniczky Attila –

PB060011

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here