20160608_100235

Amikor évről, évre kilátogatok a Szépkorúak Sportfesztiváljára anyagot gyűjteni a tudósításhoz, mindig örömmel tölt el, hogy vannak, akik gondolnak a nyugdíjasokra is és hogy igenis a szépkorúak is igénylik a mozgást és a megmérettetést. Az idén is Cegléd adott otthont az általam még mindig az év legszimpatikusabb sport rendezvényének. A testébresztő sorozatot a Magyar Szabadidősport Szövetség szervezi és finanszírozza, akik a Gubody parkban és a Gál József Sportcsarnokban 45 helyszínen várták a résztvevő nyugdíjasokat egy-egy kis feladat teljesítésére.  Takáts László Cegléd Város Polgármestere nyitotta meg az eseményt, melyben köszöntötte a részvevőket és utalt rá, akik sportolnak és sokat mozognak, azok vidámabbak és kiegyensúlyozottabbak. Akik rendszeresen mozognak, azok fiatalok maradnak és ha itt körülnézek, akkor csupa fiatalt látok -mondta Takáts úr. 

Hegedűs Ágota alpolgármester asszonyt arról kérdeztük, mennyire fontos a sport Ceglédnek? 

20160608_100628

– Három évvel ezelőtt, amikor amikor a Salga úr megkeresett, hogy Ceglédre szeretnék hozni ezt a rendezvényt, akkor még nem is tudtuk, hogy miről van szó ,de lelkesen támogattuk. Akkor még kevés ceglédi résztvevő volt, de tavaly már felkerestem a nyugdíjas klubokat és felhívtam a figyelmüket erre a fesztiválra, ma már megduplázódott a tavalyi létszám is. 

Az elmúlt évben láthatóan több figyelmet fordít a város az élsport mellett a szabadidő sportra is. Ez tudatos fejlesztés, vagy csak a véletlen hozta így? 

Nem véletlen, ez nagyon-nagyon tudatos! Az egészségmegőrzésnek az alapja, hogy sportoljanak az emberek és nem csak a gyerekeknek fontos, hanem a közép korosztálynak és az időseknek is. Ne az SZTK várótermében üljenek, hanem inkább használják ki a nyitott tornatermeinket, hétvégén túrázzanak és készüljenek az ilyen alkalmakra, hogy minél fittebben résztvehessenek. Fontos, hogy vidám, derűs és egészséges nyugdíjasok legyenek a városban.

A rendezvény legnépesebb különítménye szemmel láthatóan is a Ceglédi Dózsa György Honvéd Nyugdíjas Egyesület. Lukács István (képünkön balra) egyesületi elnököt kértük egy rövid interjúra:

20160608_095937

– Az egyesületünk Cegléd legnagyobb nyugdíjas egyesülete 150 fővel, akik közül majdnem hatvanan jelen vannak ma itt is. Az átlag életkorunk 70 év, de mi minden héten legalább egyszer összejövünk, sőt van olyan hét is, hogy három rendezvényünk is van. 

Mennyire határozza meg a mozgás az egyesület mindennapjait?

– Nagyon sok tagunk foglalkozott a sporttal a honvédségen belül és ma is igyekszünk sokat mozogni. Mindenkinek van kis kertje, ott is sokat lehet dolgozni, de eljárunk sportos rendezvényekre is. 

Készültek-e külön erre a versenyre a résztvevők?

– Igen, az ügyességi feladatokat gyakoroltuk és sokat ping-pongozunk, hogy fittek maradjunk. 

Milyen eredménnyel lenne elégedett a ceglédi csapat?

– Tavaly húszan indultunk és öt második helyezést értünk el, az idén szeretnénk javítani, de nagyon sokan vannak és rengeteget kell várni egy-egy helyszínen, ami sok időt elvesz más próbától. Meglátjuk mire jutunk az idén…

-pézsé-

20160608_104020 20160608_121450 20160608_094746 20160608_094941 20160608_095644(0) 20160608_101451 20160608_102427 20160608_102454 20160608_102528 20160608_102639

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .