Múlt héten rendezte Cegléden a Szépkorúak Testébresztő Fesztiválját a Magyar Szabadidősport Egyesület. A rendezvényről a cegledisport.hu kiemelkedően pozitívan számolt be és hogy ezt nem alaptalanul tettük, megerősítette egy budapesti nyugdíjas egyesülettől érkezett levél az önkormányzathoz, melyet most teljes terjedelmében közre adunk: 

Cegléden volt, a „Szépkorúak Testébresztő Fesztiválja”. Ott voltunk mi is. Gyakorlati tapasztalataimból kiindulva nem vettem komolyan a rendezvényre szóló meghívást. Elő gondolataim:
– Egy vidéki, megmosolyogtatóan kissé erőltetettnek látszó címet viselő sportolásra hívó esemény, nem lehet nagy durranás. Egymásba érő mobil kocsmák, büfék, kirakodó vásár?! Néhány, kitűnésre vágyó, magamutogató ember. Mi lehet még? Ma, már minden a pénzről szól Megint itt egy alkalom, hogy valamivel kicsalják az idős, hiszékeny emberek zsebéből a pénzt. Nem igazán van már erre szükségünk! 

A ceglédi termálvíz jótékonyságának ismerete kissé vonzóbbá tette a meghívást. Ahhoz, hogy csoportosan odamenjünk, valami alkalom kell. Az alkalom pedig most adott! Közösségi kikapcsolódás, ismerkedés új emberekkel, megfontolásra késztetett. BSZSZ tájékoztató felhívásának eleget téve nevezést adtam be egyesületünk nevében 25 fő részvételével. Akkor még fogalmam sem volt arról, hogy a 130 főt meghaladó egyesületből kiket fogok tudni rászedni arra, hogy egy teljes napját feláldozzon egy ismeretlen eseményre.

Kockáztattam! És bejött! Ég és föld között lebegve, egységes vidámsággal utaztunk haza mindannyian. Jövőre sokkal többen jövünk!

Árnyékos ligetszerű, egy sportpálya nagyságú parkocskában, padokkal telített, számolhatatlan balesetveszély mentes sportjáték, egymást nem zavaró, ésszerűen áttekinthető emberléptékű távolságban. Az oktatók, előadók, játékvezetők kivétel nélküli figyelmessége, kedvessége. Hihetetlen erejű odafigyelés. Hatalmas rend és tisztaság. Az volt az érzésem, hogy az egész város dolgozik e nemes cél sikeréért, hihetetlen összefogással és emberbaráti szeretettel. Végig mosolygós, kedves, udvarias fiatalemberek vezettek és irányítottak bennünket. Aprólékosan kidolgozott, körültekintő, a célkorosztály igényeit, erejét, és teljesítő képességét maximálisan szem előtt tartó, igazi sportesemény. A program másodperc pontossággal lett kidolgozva, megtervezve, és ami a legfontosabb, betartva. Nem volt időcsúszás.  Nem voltak feleslegesen felállított kocsmák, sem kirakodó vásárosok. Nem voltak egyéb, figyelemelterelő, drága színpadi produkciók. Az volt a helyszínen, amire a cél megvalósításához szükség volt! A számlálhatatlan pontgyűjtési lehetőség, testébresztő játék mellett frissítő ásványvíz, kávé, energia bomba zöldsalátában. A termálfürdőzés csak a díszítő hab lett, a rendkívül ízletesre készített tortán.

Az alapszervezés, az összkép annyira magas színvonalú volt, hogy azt tanítani kellene. 

Érkezéskor regisztrálni kellett, kapott mindenki egy regisztrációs cédulát, ezért cserébe egy sorszámozott karszalagot meg egy, a saját korosztályának megfelelő, (5 korcsoport, 5 féle szín) gondosan megszerkesztett pecsétgyűjtő lapot, melyen megtalálható volt a saját név, a karszalag azonosító száma, és a pontgyűjtő kockák mellett az esemény szponzorainak neve is. Minimális teljesítés után (21 pont) mindenki kapott frissítő ásványvizet, egy részvételi emléklapot és egy sorsjegyet A nyereményjegy száma megegyezett a karszalag számával, óriási ötletként megkönnyítve a sportolásra vetített figyelmet azzal is, hogy nem kellett külön-külön a különböző tombolajegyek megőrzésére is koncentrálni. Elképesztő motiváció! Az ország számos részéről érkező sok-sok száz ember, békésen, boldogan, próbálhatta ki erejét, tudását, ügyességét játékosan, sportosan, észrevétlenül fejlesztve szellemi kapacitását.
A szeretet, a családias hangulatú összetartozás hálózta be az egész napot, ami szinte pillanatok alatt telt el.
Ezúton is megkövetem az ötletgazdát, a rendezőket, szervezőket, lebonyolítókat, a játékvezetőket, a tisztaságért felelős takarítókat, s magát a házigazdát a megelőző negatív gondolataimért. Pozitív, több napra elegendő energiával feltöltődve zártuk a napot mindannyian, amely nem volt más, mint aminek meg lett hirdetve: „SZÉP KORÚAK TESTÉBRESZTŐ FESZTIVÁLJA”.
Köszönöm e csodás élményt magam, csapatunk és biztosan állíthatom, hogy az összes vendég nevében.

Fő hajtó tisztelettel: 

Zuglói Nyugdíjasok Egészségéért Sport Egyesület (ZNSE) elnöke Batáné Ruis Ilona

DSC_0008

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .