A  X. MediBall Országos Bajnokságnak ismét Nyíregyháza adott otthont. A versenyre 2016. november 26-án a Zrínyi Ilona Gimnázium Tornacsarnokában került sor. A jubileumi versenyre rekord számú nevezés érkezett, közel 170 versenyző érkezett Nyíregyházára, hogy eldöntse az országos bajnoki címeket kreatív gyakorlat és mérkőzés kategóriákban, köztük a ceglédi Főnix Mediball csapata is, amely ezúttal 18 fővel nevezett.

A verseny ünnepi megnyitója a jubileumi, tizedik  alkalomra tekintettel kissé hosszabbra nyúlt a megszokottnál, de mindenkit kárpótolt, hogy megtekinthettük az ősszel Kínában járt versenyzők közös bemutatóját, amelyet a nemzetközi verseny megnyitójára állítottak össze. Ezután az oktatók közös mozgással köszönték meg Szilágyi István mesternek a MediBall szakmai igazgatójának, Badar Ágnes és Szilágyi Máté vezető instruktoroknak az elmúlt 10 év áldozatos munkáját.

Versenyzőink most is egyéni és páros mérkőzéseken különböző korosztályokban, valamint egyéni, páros és csoportos kreatív formagyakorlattal mérettették meg magukat és szereztek négy első, négy második és tíz harmadik helyezést.

 EREDMÉNYEK

 Első helyezés:

  • csoportos kreatív formagyakorlat, gyerek 1 korcsoport

Rimóczi Laura, Verheugen Elowyn, Nagy Leila

  • egyéni kreatív formagyakorlat, 2 ütő 1 labdával, gyerek 1 lány korcsoport

Rimóczi Laura

  • egyéni kreatív formagyakorlat, 2 ütő 1 labdával felnőtt 2-3 női kategóriában

Huszárné Szigeti Rózsa

  • egyéni kreatív formagyakorlat, 2 ütő 2 labdával felnőtt 2-3 női kategóriában

Huszárné Szigeti Rózsa

 

Második helyezés:

  • egyéni kreatív formagyakorlat, 1 ütő 1 labdával, gyerek 1 lány korcsoport

Rimóczi Laura

  • páros kreatív formagyakorlat, gyerek 3 korcsoport

Szabó Bernadett, Mellár Nóra

  • páros mérkőzés gyermek leány 1 korcsoport

Rimóczi Laura, Verheugen Elowyn

  • egyéni kreatív formagyakorlat 2 ütő 1 labdával gyermek leány 3 korcsoport:

Purigracski Hanna

 

Harmadik helyezés:

  • csoportos kreatív formagyakorlat, gyerek 2-3 korcsoport

Nagy Zsófia, Unghváry Veronika, Kis Bernadett, Papp Andrea, Nagy Bence, Rimóczi Ádám, Huszár Balázs

  • csoportos kreatív formagyakorlat, felnőtt 2-3 korcsoport

Borsos Tiborné, Losonci Judit, Sziget Ferencné, Huszárné Szigeti Rózsa

  • egyéni kreatív formagyakorlat, 1 ütő 1 labdával, gyerek 1 fiú korcsoport

Huszár Balázs

  • egyéni kreatív formagyakorlat, 2 ütő 2 labdával, gyerek 3 lány korcsoport

Purigracski Hanna

  • egyéni kreatív formagyakorlat, 1 ütő 1 labdával, felnőtt 2 női korcsoport

Huszárné Szigeti Rózsa

  • páros kreatív formagyakorlat felnőtt 1 korcsoport

Purigracski Hanna, Mákos Annamária

  • egyéni mérkőzés gyerek 1 lány korcsoport

Verheugen Elowyn

  • egyéni mérkőzés gyerek 1 fiú korcsoport

Huszár Balázs

  • páros mérkőzés gyerek 3 lány korcsoport

Unghváry Veronika, Nagy Zsófia

  • páros mérkőzés gyerek 3 fiú korcsoport

Rimóczi Ádám, Nagy Bence

 

Köszönöm csapat minden tagjának a bajnokságon elért sok szép eredményt, a felkészülésre fordított sok-sok munkát. Köszönöm a szülőknek, családtagoknak, akik segítették a munkánkat azzal, hogy gyermekeiket elhozzák az edzésekre és részvételükkel a bajnokságon biztatták a csapatot. Végül, de nem utolsósorban a csapat nevében szeretném mindenkinek megköszönni, akik a felkészülésünket és a versenyre való eljutásunkat segítették: dr. Lakos Rolandnak Csemő Község polgármesterének, Rimóczi Gábornak a Táncsics Mihály Általános Iskola igazgatójának, Bögös Istvánnak a Várkonyi István Általános Iskola igazgatójának, és dr. Nagy Bélánénak a Ceglédi Kígyó Gyógyszertár vezetőjének.

Továbbra is szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt és mozogni vágyót edzéseinkre, korhatár nélkül.

Edzések helye és időpontja felnőtteknek:

Hétfő:             18:30-20 óráig, a Várkonyi István Ált. Isk. Széchenyi úti ép. tornatermében

Péntek:           18:30-20 óráig, a Várkonyi István Ált. Isk. Széchenyi úti ép. tornatermében

Gyermekeknek:

Szerda:           17   -18 óráig, a Táncsics Mihály Ált. Isk.  Eötvös téri ép. tornatermében

Péntek:           18:30-20 óráig, a Várkonyi István Ált. Isk. Széchenyi úti ép. tornatermében

 

-Huszárné Szigeti Rózsa emelt szintű mediball oktató Főnix Mediball-

mediball-csapat mediball-1 mediball-2

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here