Sikeresen zárult a 4. rendezvény is

Túl van a negyedik rendezvényén  a Cegléd Sportjáért Közalapítvány, melyen a kézilabda és a tánc kapta a főszerepet.  Bár a rendezők nagyobb tömegeket szeretnének megmozgatni a sport hétvégeken, a résztvevők és a látogatók most is elégedetten távoztak a helyszínről....

Példátlan összefogás

  Izgalmas vállalkozásba kezd öt Dél Pest megyei település - Abony, Albertirsa, Cegléd, Nagykáta , Tápiószentmárton -  azzal, hogy a térség női utánpótlás kézilabda életét összehangolja. Céljuk egy közös szakmai elvárás megalkotása, a gyerekek számára plusz motivációs lehetőség felkínálása egy közös...

Ki kell vágni a spori platánjait

Ki kell vágni a sportcsarnok belső kertjében található platánokat, mert veszélyesek. Olyan nagy  károkat okoztak az épületben a letörő ágak, hogy a biztosító nem köt szerződést, ha a fák állva maradnak. Nem egyszerű feladat elé állították az illetékeseket. A...

Focistáink megkezdték a felkészülést

Július 8-án hétfőn megkezdték őszi felkészülésüket a CVSE labdarúgói. Ványi Zsolt vezetőedzőt kerestük fel kérdéseinkkel : - Hétfőn megkezdtük a hat hetes felkészülésünket. Sok csapat már korábban elkezdte a munkát, de mivel mi az osztályozó miatt két héttel meghosszabbítottuk az...

Igazi ereklye a jótékonysági labda

A vérmes kézilabda rajongók bizonyára összecsapják a tenyerüket, hogy megszerezhessék a Cegléd Sportjáért Közalapítvány jótékony céllal árverésre bocsájtott kézilabdáját. 1997 november 1-jén  Cegléden került megrendezésre Magyarország - Dánia férfi válogatott kézilabda europabajnoki selejtező mérkőzés.  A találkozó után, melyet mi...

4. alapítványi Sportvasárnap időrendi programja

CEGLÉD SPORTJÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY SPORTÁG NÉPSZERŰSÍTŐ RENDEZVÉNY SOROZAT KÉZILABDA ÉS TÁNC 2013. 07. 14. VASÁRNAP CEGLÉD VÁROSI SPORTCSARNOK ÉS GUBODY PARK EGY RÉSZE 2×10 PERC MÉRKŐZÉSEK A SPORTCSARNOKBAN : 09,00 FIÚ U8 09,35 FIÚ U10 10,10 LÁNY SERDÜLŐ 10,45 FIÚ SERDÜLŐ 11,10 LÁNY U8 11,45 LÁNY U10 12,10...

Ungvári Attila az Universiadén

Ungvári Attila ötödik helyen végzett Kazanyban az Universiade-n!!! Egy olimpiai ezüstérmes többszörös világbajnoktól és egy japán judokától nem szégyen kikapni!!! És tudjuk: lesz ez még ennél sokkal fényesebb!!! Szép volt Karvaly!!! -CVSE Judo Szakosztály-

Kézilabda és tánc az alapítvány 4. rendezvényén

Negyedik rendezvényéhez érkezett a Cegléd Sportjáért Közalapítvány sportágak népszerűsítéséért indított programja. Ezúttal a kézilabda és a tánc kerül a középpontba július 14-én vasárnap a Városi Sportcsarnokban és környékén. A nap leglátványosabb elemeként ideiglenes strandkézilabda pálya épül a spori mellé...

Andrási József junior EB 5.

A múlt héten rendezték a Macedón fővárosban Szkopjében a junior Európa-bajnokságot. A kötöttfogásúak kedden és szerdán léptek szőnyegre. A legkisebb súly csoportban 50 kg-ban a ceglédi Andrási József képviselte a magyar színeket. Józsi az első fordulóban a későbbi győztes ukrán versenyzőtől kapott ki...

Hege a kínai televízióban

Az idei triál versenyeken aratott egyre nagyobb sikerei egészen Ázsiáig repítik a magyar triálos világklasszist, Hegedűs Lászlót. Hege jelenleg a legjobb tízben – hatodik – található a 125 nevet tartalmazó világranglistán. A 23 éves ceglédi fiatalember idén egyre nagyobb...