A ceglédi öregfiúk focicsapatát a nyáron új játékosokkal próbáltuk megerősíteni, hogy új lendülettel vághassunk neki az idénynek. Több felkészülési mérkőzést játszottunk, és kialakulni látszott egy ütőképes gárda. Két és fél csapatra való igazolt játékossal indultunk.
Elkezdődött a bajnokság, az első fordulókban nem is volt probléma (a Maglód elleni meccsen 23(!) játékos volt nevezve), aztán sérülések, munkahelyi és egyéb elfoglaltságok miatt szépen
elfogytunk. Lassan visszatértünk a régi kerékvágásba, azaz több mérkőzésre is 11, 12 játékossal álltunk ki.
A játékkal még így sem volt nagy gond, az eredményességgel, és a létszámból adódóan sokszor az erővel, igen. Sok helyzetet alakítunk ki, de sajnos a kihasználással bajok vannak. Arany igaz-
ság, hogy a sportban a ha-val kezdődő mondatokat felejtsük el, de mégis azt mondom, ha a lehetőségeink harmadát kihasználjuk, akkor mi vezethetnénk a tabellát! Így viszont, sajnos, közepes teljesítmény után az ősszel a középmezőnyben találhatjuk a csapatot.
Egy győzelmünk „lóg a levegőben”, ugyanis az Albertirsa csapata 3-0-as vezetésünknél a 25. percben levonult a pályáról, és azt a 3 pontot még nem írták jóvá.
E nélkül jelenleg a 10. helyen áll a csapat 4 győzelemmel, 1 döntetlennel, és 7 vereséggel, 32-37-es gólaránnyal, 13 ponttal. Ha megkapjuk a 3 pontot, akkor a 8. helyre lépünk előre.
A házi góllövőlistát Ijad Abdel Maged vezeti 7 góllal, Gál Sándor 6 gólos, míg Kecskeméti Józsi 5 gólt szerzett az ősz folyamán.
A telet a játékosaink a különböző terembajnokságokban focizzák át, majd amikor már használhatók lesznek a pályák, újra csak edzőmeccsekkel igyekszünk felkészülni egy reményeink szerint e-
redményesebb tavaszi idényre.
-Szanyi Lajos-

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .