A női kosárlabda NB I négy közé kerülésért a Péccsel vívott csatában hazai pályán nyerni tudott a Cegléd, így  az egyik fél két győzelméig tartó párharc állása 1-1. A mindent eldöntő mérkőzésnek szerdán 16:30-kor a Pécs ad otthont. 

Nem esett egymásnak a két csapat ceglédi összecsapásán. Az első percek óvatos puhatolózással teltek. Mindkét csapat játékát sok dobó hiba és jó védekezés jellemezte, de a Cegléd jól szedte a védő lepattanókat. Nagy iramban folyt a játék, melyet mindkét gárda bírt energiával, de a meccs tétje mégis nyomta a csapatokat. A második negyedben a vendégek hármasokkal próbáltak előnyt kovácsolni, de azok ma nem ültek. Jelentősen feljavultak a Cegléd közeli dobások százalékai és bár a remek pécsi védekezés miatt kevesebbszer tudtak dobni, mégis ugyanannyi pontot gyűjtöttek, mint az első játékrészben. A nagyszünetre négy pontos előnyt gyűjtögetett a Cegléd, de továbbra is nyílt és izgalmas volt a mérkőzés. Két egyforma képességű csapat küzdelmét láthatta a szépszámú hazai publikum, ami leginkább a szerényebb játékoskerettel rendelkező CEKK számára volt hízelgő. A harmadik negyedben szerettek volna dűlőre jutni a felek, de ze inkább kapkodó játékot hozott. A Cegléd hullámvölgye következett, ekkor kilenc kísérletből mindössze kétszer találtak kosárba hat perc alatt és a rutinos Pécs ha kevéssel is, de átvette a vezetést. A hátralévő játékidő is kiélezett küzdelmet hozott, de a hazaiak még előhúztak egy adut és parádés védekezéssel tíz pontot varázsoltak a két csapat közé, mellyel kiharcolták a harmadik mérkőzést. 

VBW CEKK CEGLÉD – PEAC-PÉCS  66 – 56 (15-16, 15-10, 15-14, 21-16)

CEGLÉD: MEDGYESSY 14/9, KATONA 17/3, Serbán 2, NAGY-BUJDOSÓ 12/3, SKORIC 15/3, , Csere: Maksimovic 6, Ruttner, Kányási, Vezetőedző: Cziczás László

PÉCS: MANDIC 15/3, KUSTER 11, Raksányi 9, Juhász 8, Siksniute 9, Csere: Zele 2, Szűcs, Licskai 2, Vezetőedző: Borisz Maljkovics

Cegléd, 750 néző. V: Cziffra Cs., Minár L., Fodor A.

Az eredmény alakulása. 3.p.: 4-2, 7.p.: 5-8, 13.p.: 17-18, 16.p.: 24-20, 19.p.: 26-26, 24.p.: 33-30, 27.p.: 35-38, 29.p.: 43-38, 36.p.: 55-51

Cziczás László: – A dráma folytatódik. Kérem Cegléd sportszerető lakóit, aki tud, szerdán induljon útra Pécsre!

Borisz Majlkovics: – Gratulálok a Ceglédnek. Szerdán újra játszunk Pécsett, ott meglátjuk…

Katona Szidónia a mezőny legeredményesebb játékosa: – Hatalmas meccs volt, nagyon készültünk rá. Tudni kell, hogy a Pécs egy nagyon jó csapat és ez a mérkőzés szerintem arról szólt, hogy ki tudja még mozgósítani a rájátszásban a maradék energiáit. Ez most nekünk sikerült jobban, remélem, hogy szerdán is így lesz.

 

-pézsé-

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here