Tippmix-logó-szlogen-e1465459692426

A VBW CEKK Cegléd hazai pályán játszotta a női kosárlabda Európa-Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzését. A vendég lett TTT Riga tizenkét pontos előnnyel zárta az első negyedet, melyben nagy tempót diktáltak a csapatok és a hazaiak a pontatlan dobásaiknak és eladott labdáiknak köszönhetően komolyan ráijesztettek a mintegy nyolcszáz kilátogató szurkolóra. A Riga ekkor még leginkább a távoli dobásokkal operált, ami ebben a játékrészben még működött is nekik, ugyanis a megszerzett huszonnyolc pontból tizenötöt triplából dobtak. A második és harmadik játékrészre jelentősen feljavult a Cegléd játéka, akiknek nagyon feküdt a lettek nyitottabb védekezése és a vendégek hárompontosai is rendre célt tévesztettek, melynek köszönhetően a CEKK már tizenhat ponttal is vezetett. Az utolsó negyedre fáradni látszottak a rövidke paddal rendelkező házigazdák, de a tizenkét pontos előnyükből hetet így is megtudtak tartani a jövő heti visszavágóra.

VBW CEKK CEGLÉD – TTT Riga (lett)  73 – 66  (16-28, 23-7, 24-16, 10-15)

CEGLÉD: MEDGYESSY 7, KATONA 18/3, Skorics 13, NAGY-BUJDOSÓ 18, MAKSZIMOVICS 16, Csere: Serbán 1, Kányási, Vezetőedző: Cziczás László

RIGA: Krastina 9/3, EIBELE 12/12, SUTHERLAND 7, Basko-melnbarde 4, Paugaite 8, Csere: CARTER 18/6, Kulite, Strautmane 5/3, Priede, Veidere 1, Eglite 2, Vezetőedző: Aigars Nerips

Cegléd, 800 néző. V: Shulga(ukrán), Rutesics(montenegrói), Racys(svéd)

Az eredmény alakulása. 4.p.: 4-9, 7.p.: 9-17, 15p.: 24-33, 19.p.: 35-35, 24.p.: 48-38, 26.p.: 57-41, 34.p.: 69-55, 38.p.: 71-59

Kipontozódott: Medgyessy 39.p.

Cziczás László: – Nem vagyok teljesen elégedett, mert nagyon jó helyzetből is indulhattunk volna a visszavágóra, így nagyon nehéz mérkőzésre számítok, de ennek ellenére egy ötöst érdemel a csapat a mai teljesítményére, mert egy olyan Rigát győztek le, akik mindenben felettünk álltak. Dávid és Góliát harca volt ez, sajnos a végére elfáradtunk…

Aigars Nerips: – Ebben a sorozatban a Cegléd és a Riga is alacsony költségvetéssel rendelkezik, minden csapat erősebb nálunk. Mi örök harcosok vagyunk, jól kezdtünk, jöttünk felfelé, majd megfordult minden, mert a házigazdák mentálisan ma jobbak voltak a Rigánál a második és a harmadik negyedben, ami végül eldöntötte a meccset.

Nagy-Bujdosó Nóra: Nagyon rosszul kezdtünk, rengeteg eladott labdánk volt, aztán szerencsére türelmesebben játszottunk és elmentünk tizenhat ponttal. Sajnos a végjátékot is elrontottuk, de nyerni tudtunk. Megint bebizonyosodott, hogy ha Medgyessy Dóra kiesik a játékból, az nem válik a csapat javára. Remélem a kinti meccsen végig sikerül majd játszania és remélem ez a hét pontnyi előny elég lesz. 

Mi volt az oka szerinted a tömérdek hibának az első negyedben? 

– Én azt mondom, hogy a bemelegítés nem volt olyan jó, mint szokott, mert javították a 24 másodpercet jelző táblát a palánkunkon, tehát nem úgy melegítettünk ,ahogy szoktunk. Erre figyelni kellett volna, mert nem megfelelően készültünk fel a kezdésre. 

-pézsé-

CEKK-Riga

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .