A Pécsett megrendezésre kerülő női kosárlabda Magyar Kupa nyolcas döntőjének pénteki játéknapján nagy csatában nyerni tudott a VBW CEKK Cegléd a DVTK ellen, így bejutottak a legjobb négy csapat közé, ahol szombati elődöntőben 18:30-kor a házigazda Peac Pécs ellen lépnek pályára. A Nemzeti Sport tudósítása:

A Cegléd és a DVTK vívta a legkiélezettebb mérkőzést a negyeddöntőben. Az első félidő az amerikai Tierra Ruffin-Pratt vezette miskolciaké volt, de az első két negyedben szerzett előnyüket a harmadik tíz percben a Cegléd eltüntette. Maja Skorics 27 pontjából kilencet ebben a játékrészben szerzett, és ő dobta azt a triplát is a befejező negyed vége felé, amely a rendkívül pontszegény hajrában kulcsfontosságúnak bizonyult.

„Nagyon boldogok vagyunk, sporttörténelmi siker ez a Ceglédnek. Úgy jöttünk ide, hogy nagyon szeretnénk a négybe jutni, de tudtuk, hogy nehéz lesz. A második félidőben még agresszívebben védekeztünk, a véghajrában türelmesen és okosan játszottunk. Végre nyertünk egy szoros mérkőzést, ebben a szezonban eddig általában elveszítettük az ilyen meccseket” – fogalmazott Nagy-Bujdosó Nóra, a Cegléd magasbedobója.

VBW CEKK CEGLÉD–ALUINVENT DVTK MISKOLC 68–66 (17–20, 14–18, 22–14, 15–14)

Pécs, 200 néző. V: Pálla, Győrffy, Söjtöry

CEGLÉD: Medgyessy 5, Katona Sz. 9, NAGY-BUJDOSÓ 19/9, SKORICS 27/9, Serbán 6. Csere: Ruttner Zs. 2, Kányási, Kobolák. Edző: Cziczás László

DVTK: Prahalis 4, Czank 2, Rasheed 7/6, Szécsi 7/3, JOVANOVICS 16. Csere: RUFFIN-PRATT 21, Horváth B. 2, Tomlinson 7, Győri. Edző: Maikel López

Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–6. 7. p.: 13–12. 12. p.: 19–20. 16. p.: 21–29. 23. p.: 40–41. 27. p.: 48–46. 31. p.: 54–56. 33. p.: 59–58. 35. p.: 59–62. 36. p.: 65–65. 38. p.: 68–65

Kipontozódott: Serbán (38. p.), Rasheed (38. p.)

MESTERMÉRLEG

Cziczás László: – Nagyon jól játszott mindkét csapat, óriási harc folyt a pályán, férfias küzdelem. Az első félidőt nem úgy kezdtük, ahogy megbeszéltük, szünetben rendeztük a sorokat, más szellemben mentünk ki a pályára, ennek meglett a gyümölcse, rászolgáltunk a győzelemre. Egy szezonban egyszer is nagy dicsőség legyőzni a Diósgyőrt, nemhogy háromszor, büszke vagyok a lányokra!

Maikel López: – A második félidőben nem voltunk elég pontosak támadásban, fontos pillanatokban a Ceglédnek sikerült kosarakat dobnia.

-pézsé-

-fotó wbasket.hu-

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here