A Ceglédi EKK a nyolcadik helyen végzett a bajnokság alapszakaszában, így szerepelhet a play off-ban, ahol az egyik fél két győzelméig tartó párharcában a Sopron ellen lehet kiharcolni a négy közé kerülést. 18-án szerdán Sopronban lesz az első mérkőzés, majd 19-én csütörtökön 19:00 órakor Cegléden játsszák a második találkozót. Van esélye a CEKK-nek, hogy hazai pályán esetleg kiharcoljon egy harmadik mérkőzést?-kérdeztük Cziczás László vezetőedzőtől:

– Ha őszintén és logikusan nézzük, akkor csak két mérkőzés lesz, de lehet, hogy a jó isten közbeszól, majd meglátjuk. A bajnokság legerősebb csapatával kerültünk össze. Küzdünk az utolsó leheletünkig, de igazából ez Dávid és Góliát csatája lesz. Ennek ellenére készülünk, becsülettel edzenek a lányok, de már a következő fordulóra nézünk, ahol valamivel reálisabb esélyünk lehet a Győr-Pinkk párharc vesztesével szemben. 

 Mivel lehet esélye a CEKK-nek az ország legjobb csapata ellen ?

– A Sopron ellen? A Magyar Kupa döntőben a Diósgyőrt, akinek ötször akkora a költségvetése, mint nekünk, 30 ponttal verték meg. Próbáljuk a lányokat tűzben tartani, hogy harcoljanak és szépen haljanak meg. Igazából a szívünkkel készülünk ellenük…

-pézsé-

-fotó Kisfaludi István korábbi felvétel-

Cekk-foto Kisfaludi Istvan

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .