Túlzás nélkül állítható, hogy minden idők legerősebb keretével készül a CEKK az idei bajnoki sorozatra és első Eurókupás megmérettetésükre. A ceglédi csapat múlt héten nívós tornát nyert Lengyelországban, bizonyítva, hogy a hazai verseny sorozatban joggal pályázhatnak a tabella élmezőnyébe. Kányási Veronika Szolnokról érkezett. Fiatal, tehetséges játékos, korosztályos válogatott. Az 5-ös posztra Molly Schlemer (fehér mezben) amerikai játékost igazolta le a CEKK, aki korábban Törökországban és Németországban játszott. 196 centiméterével a gárda legmagasabb játékosa lesz. Az idei szezonban egy igazi ” magyar nagy ágyú”  is érkezett Nagy-Bujdosó Nóra (fekete mezben) személyében, aki sokszoros magyar válogatott (csapatkapitánya is volt!) 3-as és 4-es poszton komoly erősítést jelent. Korábban játszott már Pécsen, Győrben és Sopronban is, ezekkel a csapatokkal magyar bajnok és kupagyőztes is volt. 

nagy-bujdoso-nora

Nagy-Bujdosó Nóra: Az MTK-tól érkeztem, ahol a szóbeli megállapodásunk után nem kaptam szerződést, így Ceglédre jöttem, akikkel már májusban is beszéltünk. Nagyon örülök, hogy így alakult és ide kerültem.

Molly Schlemer: – 24 éves vagyok, Németországban és Törökországban játszottam, egyedül költöztem Ceglédre.

Bármelyik csapatban szívesen láttak volna a keretükben. Miért pont Ceglédet választottad?

Nagy-Bujdosó Nóra:-Májusban azért választottam az MTK-t, mert nem szerettem volna sehová sem költöztetni a családomat. A férjem dolgozik, a gyerek megy bölcsibe én pedig esténként edzésre járok, így megmarad a kis otthonunk. Kapóra jött a ceglédi ajánlat, mert innen csak egy órás az út haza. A Cegléd megkeresett, hívott és szerintem csak ott lehet sikeres egy játékos, ahol igény van rá, ezért ide jöttem.

Molly Schlemer: A Cegléd lépett kapcsolatba a menedzseremmel és hívtak, hogy szívesen látnának a csapatban. Soha nem voltam még Magyarországon, de hallottam, hogy gyönyörű ország és nagyon kedvesek az emberek, amit szerettem volna én is megtapasztalni.

molly-schlemer

Mi az elvárásod magaddal, illetve a csapattal szemben?

Nagy-Bujdosó Nóra: – Nagyon szeretném, ha Európa Kupában játszana a csapat. Itt a legjobb hatba kerülést jelölte meg a vezetőség, de én nagyon szeretnék érmet nyerni, mert már a pályafutásom vége felé vagyok. Nagyon jó csapatunk van jó lenne kihozni belőlük a maximumot. 

Molly Schlemer: – A célom, hogy a lehető legtöbbet segítsek a csapatnak, akikkel nagy sikereket érünk el és hogy megtudjam valósítani azokat az elvárásokat, amiket velem szemben támasztanak. 

Milyennek látod Ceglédet és a csapatot?

– Nem sokat láttam még a városból, de nagyon szimpatikus, mindenki nagyon kedves volt velem. Az edzések jók, nincs okom panaszra.

Molly Schlemer: – Nagyon jól érzem magam, mindenki nagyon kedves és a város is nagyon tetszik.

-pézsé-

cekk

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here