December 3 után végre újra nyerni tudott a Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata a női kézilabda NB II-ben.  A Cápák a 17. forduló vasárnapi mérkőzésén a XVI. kerületi KMSE vendégeként Kistarcsán új edzőjükkel Tóth Norberttel léptek pályára. A találkozó nem volt izgalom mentes, remekül küzdöttek a lányok és a második játékrész elején szerzett hat gólos előnyből kettőt meg is tudtak tartani a lefújásig. Tóth Norbert edző:

-Hajtós meccsen vagyunk túl, melyből mi jöttünk ki győztesen. Nagyot küzdöttek a lányok, főleg az első félidő közepétől, amikorra bemelegedtünk, összeállt a védekezésünk is és Detti is nagyon jó kapus teljesítményt hozott. Kevesen vagyunk, így a második félidőben már érződött a fáradtság, de egymásért küzdve a lányok megtartották az előnyt, miénk a két pont!

XVI. Ker KMSE – Ceglédi Kék Cápák 23 – 25 ( 11 – 11 )

Kistarcsa, 80 néző, vezette Bacs, Váltó

Cegléd: Juhász, Szegedi (kapusok), Halasi 13(6), Dobos 5, Tóth A. 3, Kisjuhász 2, Mihály 1, Tóth Á. 1, Botyánszki, Ványi , Petrovics, edző Tóth Norbert

Kiállítás: 12, ill. 8 perc

Hétméteres: 5/3, ill. 6/6

Az eredmény alakulása: 7.p.: 1-0, 11.p.: 2-2, 17.p.: 6-3 ,23.p.: 10-6, 41.p.: 12-18, 47.p.: 17-20

 

ifi eredmény:

XVI. Ker KMSE – Ceglédi Kék Cápák 41-19 ( 17 – 9 )

Cegléd: Törőcsik (kapus), Petrovics 6(3), Ványi 5, Koncsik 2, Kazai 2, Kovács 1, Mód 1, Rajkort 1, Fedák 1, Balogh, Simon.

Kiállítás: -, ill. 4 perc

Hétméteres: 7/6, ill. 6/4

Spolmin Roberta edző: – Igen nehéz mérkőzésnek ígérkezett a mai, hiszen a tabella első helyezettje volt az ellenfelünk. A mérkőzés első öt percében bemelegedtünk és a 25. percig jól játszottunk, kifejezetten jó volt a kapusteljesítmény. Ekkor sajnos sérülés miatt cserét kellett végrehajtanunk, és szinte egy időben kaptunk egy kiállítást is, így megtorpantunk. Mivel rövid volt a kispad, a második félidőben már megmutatkoztak a fáradtság jelei, az ellenfelünk pedig rendre megbüntette a hibáinkat. Sajnálom, hogy ilyen nagy különbség lett a vége, de a küzdelemért dicséret illeti a lányokat.

-pézsé-

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .