• 1011124569

Látogatók

Web Counter

időjárás

Hőtérkép

Nem csak az ellenféllel kellett küzdeni…

A leány kézilabda Országos Serdülő Bajnokság III. kilencedik fordulójában szerdán a negyedik helyen álló Ceglédi Kék Cápák a második Szigetszentmiklóst fogadta. A kelleténél nagyobb megilletődöttséggel kezdték a mérkőzést az egyébként remekül küzdő Cápák, akiknek ezúttal sok esetben a játékvezetőkkel is külön harcot kellet vívniuk. Kár, hogy a számos egyoldalúnak tűnő bírói tévedés hatására felőrlődött a lányok koncentrációja, ami ebből a szempontból rányomta bélyegét a rangadóra. Spolmin Roberta edző értékelése:

– Ennek a mérkőzésnek nem feltétlenül mi voltunk az esélyesei, de szerencsére ugyanazzal a mentalitással léptünk pályára, mint az előző fordulóban Kecskeméten. Bátran, és a korábbiakhoz képest kevesebb hibával támadtunk, és a jó egyéni teljesítményeken túl nagyon jól észrevették egymást a lányok, aminek külön örülök. A védekezésünk az első néhány percet leszámítva jól működött. Itt nagyon sokat kellett melózniuk a lányoknak, de fegyelmezettek voltak, ráadásul a második félidőben az ellenfél csak 9 gólt tudott lőni, ami szintén egy jó részeredmény. Összességében azt kell, hogy mondjam, hogy a vereség ellenére gratuláció illeti a lányokat, mert ezen a melós, hajtós meccsen végig küzdöttek, csapatként és jó felfogásban játszottak, és azt gondolom, hogy így sosem szégyen kikapni.

Ceglédi Kék Cápák – Szigetszentmiklós NKSE 17 – 24 ( 9 – 15 )

Cegléd, 100 néző, vezette Bugyi, Nász

Cegléd: Kopcsa Karolina, Hornyik Orsolya(kapusok), Petrovics Fruzsina 4, Veres Anna 4, Mód Klaudia 2, Farkas Fruzsina 2, Kovács Alíz 2, Varga Nóra 1 ,Peszeki Laura 1, Takács Viktória 1, Koncsik Ella, Fehér Natália, Balogh Adrienn, Simon Anna

Hétméteres 2/0, ill. 2/1

Kiállítás 4, ill. 2 perc

Az eredmény alakulása: 9.p.: 2-6, 20.p.: 6-11, 33.p.: 13-17, 43.p.: 14-22

-pézsé-

 

 

 

Hozzászólás