A női kézilabda NB II 20. fordulójában szombaton a KSI-t fogadta a Gál József Sportcsarnokban a Ceglédi Kék Cápák felnőtt és junior csapata. A felnőttek jól játszottak, fontos mérkőzésen nyerni tudtak, a juniorok pedig tisztes küzdelem mellett vereséget szenvedtek. Jakab László edző értékelése:

– A héten megbeszél és gyakorolt taktika hellyel, közzel megvalósult. Úgy vezettünk a szünetben már négy góllal, hogy tudtuk, az ellenfelünk egy futós, ügyes csapat. A lányok ott voltak fejben és a most nem kimagasló kapus teljesítményt jó védekezéssel kompenzáltuk. A második félidei megingásunkat tudtuk korrigálni és onnan ismét „normális” kerékvágásban tudtunk kézilabdázni. A kilenc gólnyi különbség teljesen reális volt ezen a mérkőzésen, ami óriási fegyvertény, mert a KSI sok meglepetést okozott már idegenben is. Gratulálok a csapatnak. A juniorok megilletődötten játszottak, a fejükben benne volt, hogy ellenfelünk jobb csapat, akik sokkal többet edzenek. A Blanka ma nem tudott játszani, nem volt annyi lehetőségem cserélni középen. Szépen helyt álltunk, de bátortalanok voltunk. 

Felnőtt eredmény:

Ceglédi Kék Cápák – KSI Kézilabda Akadémia 32 – 23 ( 16 – 12 )

Cegléd: Szegedi Brigitta, Juhász Bernadett(kapusok), Prókai Anett 8, Oláh Henrietta 4/1, Tóth Adrien 4, Tóth Ágnes 4, Dobos Renáta 3,  Halasi Réka 3/2, Spolmin Roberta 3, Kisjuhász Petra 2, Hörömpő Dóra 1, Mihály Evelin 

Kiállítás 8, ill. 6 perc

Hétméteres 3/2, ill. 3/3

Junior eredmény:

Ceglédi Kék Cápák – KSI Kézilabda Akadémia 16 – 34 ( 11 – 19)

Cegléd: Törőcsik Fruzsina, Hornyik Orsolya(kapusok), Fedák Antónia 4/2, Német Beáta 4/1, Ványi Flóra 4, Nagy Aletta 2, Petrovics Fruzsina 1, Mód Klaudia 1/1, Veres Anna, Koncsik Ella, Peszeki Laura, Dúzs Szófia, Farkas Fruzsina, Rajkort Beatrix 

Kiállítás 0, ill. 2 perc

Hétméteres 9/4, ill. 3/3

-pézsé-

 

Related Images:

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .