A női kézilabda NB II. 7. fordulójában 11-én vasárnap 15:00 órakor a Tápiószelét fogadja a Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata. A minden idők legjobb keretével rendelkező Cegléd fennállása legszerencsétlenebb bajnoki rajtjával kezdte a szezont. Hat meccsből csupán egyszer tudtak nyerni, van mit javítania tehát a játékosoknak az eddig még pontot sem szerző vendégekkel szemben. 

Pudics Zsolt SE elnök: – Nagyon nehéz helyzetbe sodortuk magunkat. Már közelebb van a kieső zóna, mint a dobogó és a nulla pontos Szele valószínűleg felvértezve látogat majd hozzánk azt gondolva, hogy hol szerezné meg első pontjait, ha nem a gyengélkedő Cegléd otthonában. Biztos vagyok benne, hogy vasárnap megrázzuk magunkat és végre minden összeáll majd egy biztos győzelemhez, mert kiváló játékosaink vannak. Kérem a szurkolóinkat, hogy ne forduljanak el a csapattól! Jöjjenek és segítsenek rátalálni a felfelé vezető útra!

Tóth Norbert edző: – Bizakodva várom a vasárnapi mérkőzést. Itt a lehetőség, hogy a lányok maguknak és mindenkinek bizonyítsanak és végre úgy jöjjenek le a pályáról, hogy mindannyian megtették a 100-120 százalékos hozzáállást. Nagyon remélem, hogy végre győztesen hagyjuk el a pályát.

Az ifjúsági csapatok mérkőzése 17:00 órakor kezdődik. A találkozókra ezúttal sem kell belépőjegyet váltani. 

-pézsé-

-fotó Kisfaludi István-

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .