A Ceglédi Kék Cápák U14 csapata vasárnap Abonyban játszott két bajnoki mérkőzést. A mindkét ellenfelüket magabiztosan legyőző Cápák a Gödöllő ellen 30, míg a Gyál ellen 19 góllal nyertek. Spolmin Roberta edző értékelése:

-Ez a forduló volt az utolsó megmérettetésünk az őszi szezonban. Pénteken játszottunk edzőmérkőzést, amiből levontuk a tanulságokat. Azt kértem a lányoktól az öltözőben, hogy azokat a hibákat, amiket ott elkövettünk, azokat most mindenképp kerüljük el. Ezt mindkét mérkőzésen sikerült megvalósítania a csapatnak, aminek nagyon örülök, hiszen ez előrelépés. Az első meccsünk elég sajátosan alakult, mivel a mérkőzés nagyobb részében emberfölényben voltunk az ellenfélhez képest, de létszámegyenlőségben is előremutató dolgokat csináltak a lányok. A második mérkőzésen is végig koncentráltan és fegyelmezetten játszottunk mind támadásban, mind pedig védekezésben, így összességében csak gratulálni tudok a lányoknak a teljesítményükhöz és a győzelmekhez.

Gödöllői SE – Ceglédi Kék Cápák 1 – 31 ( 0 – 14 )

Abony, 50 néző, vezette Maródi, Novák

Cegléd: Semetka Gréta(kapus), Kökény Hanna 8, Pintér Zsófia 7(1), Vágány Noémi 4(1), Kelemen Réka 3, Tóth Fruzsina 3, Fehér Dorina 1, Berényi Norina 1, Kapusi Annamária 1, Pásztor Petra 1(1),Horváth Evelin 1(1), Spolmin Rebeka 1, Csombai Mirella

Kiállítás: 2, ill. 6 perc

Hétméteres: 4/2, ill., 0

 

Gyáli BKSE – Ceglédi Kék Cápák 4 – 23 ( 2 – 8 )

Cegléd: Semetka Gréta(kapus), Kökény Hanna 9, Tóth Fruzsina 3, Pintér Zsófia 3, Kelemen Réka 2, Vágány Noémi 2, Pokorny Szintia 2, Pásztor Petra 1, Berényi Norina 1, Fehér Dorina, Kapusi Annamária, Spolmin Rebeka, Csiszár Blanka

Kiállítás: 4, ill. 4 perc

Hétméteres: 2/2, ill. 2/0

-pézsé-

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .