Az U13  leány kézilabda Országos Gyermek Bajnokság harmadik fordulójában Dabason játszott két mérkőzést a Ceglédi Kék Cápák. A Cegléd mindkét találkozót megnyerte, így továbbra is másodikok a bajnoki tabellán. Spolmin Roberta edző:  
– Az első meccsen kicsit akadozott a gépezet, de a hibáinkon felül kerekedve ismét tudtunk sok labdát szerezni és a védekezésünk is összeállt a végére. Végig küzdöttek a lányok és egy percre sem álltak meg, így tudtunk ekkora gólkülönbséggel nyerni. A második mérkőzésen az első perctől kezdve esélyt sem adtunk az ellenfelünknek. Lényegében mindent megcsináltak, amit kértem tőlük. Fegyelmezetten védekeztek és támadásban is bátran játszottak. Összességében gratulálok a lányoknak mindkét győzelemhez, ismét fontos pontokat szereztünk!
 
Ceglédi Kék Cápák SE – Kóka KSK 25 – 10 (7 – 2)
Cegléd:Oláh Anna, Semetka Gréta (kapusok), Veres Anna 7, Kökény Hanna 6, Simon Anna 4, Fehér Natália 3, Varga Nóra 2, Peszeki Laura 1, Takó Emese 1, Pető Luca 1, Berényi Norina, Pintér Zsófia, Kádár Kata, Imregi Boglárka.
 
Ceglédi Kék Cápák SE – Inárcs-Örkény 21 – 11 (12 – 6) Oláh Anna, Semetka Gréta (kapusok), Takács Viktória 6, Takó Emese 3, Kökény Hanna 2, Imregi Boglárka 2, Pető Luca 2, Farkas Fruzsina 2, Fehér Natália 2, Veres Anna 2, Peszeki Laura, Pintér Zsófia, Kádár Kata, Kelemen Réka.
 
-pézsé-
 
 
 

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .